agrarszektor.hu • 2026. augusztus 25. 09:42
A klímaváltozás miatt a Balaton vízszintje a jövőben egyre szélsőségesebben ingadozik majd, a tó kiszáradásától azonban a következő évtizedekben még nem kell tartani. Honti Márk, a HUN-REN–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport tudományos tanácsadója szerint az alacsony vízállás elsősorban társadalmi és turisztikai problémát jelent, míg a mesterségesen magasan tartott vízszint az algavirágzás kockázatát növeli. Az alkalmazkodás mellett elkerülhetetlenné válhat a külső vízpótlás kiépítése, amelynek tervezését minél előbb meg kell kezdeni a kapkodó, ökológiailag kockázatos válságkezelés elkerülése érdekében.
Bár az apadó vízszint láttán sokan féltik a Balatont, a mérések és adatok alapján a tó a következő 15-20 évben megőrzi jelenlegi formáját és kiterjedését. A klímaváltozás hatására azonban fel kell készülni az egyre szélsőségesebb ingadozásokra. Az olyan száraz időszakok, amilyeneket az elmúlt években vagy akár idén, 2026-ban is megtapasztalhattunk, a tó alakját érdemben nem változtatják meg, legfeljebb a fürdőzést és a hajózást nehezítik meg. Hosszabb távon, 2070 környékén viszont már jelentős változásokat hozhatnak a klímafolyamatok, hiszen ha a tó tartósan kevesebb vizet kap, természetes védekezésként összehúzódik, így csökkentve a párolgási veszteséget - írta meg a Telex.
Az alacsony vízállás ökológiai szempontból nem feltétlenül káros, a természetes vízszintingadozás ugyanis kifejezetten kedvező a parti élővilág számára. A probléma az emberi vízhasználatnál és igényeknél kezdődik, a tapasztalatok alapján az 50 centiméter körüli vízállás már olyan komoly társadalmi elégedetlenséget vált ki, amely beavatkozási kényszert teremt. Ennek elkerülésére vezették be korábban a medertározási stratégiát, vagyis a vízszint lehető legmagasabb szinten tartását.
Ez azonban nem várt és káros következményekkel járt, a magas vízszint a melegebb és szélcsendesebb nyarakkal párosulva felborította a tó megszokott működését. A szél nem tudja megfelelően átkeverni a víztömeget, ezért a felszín felmelegszik, miközben a tó fenekén hideg marad a víz. Ennek hatására az alsó rétegekben elfogy az oxigén, az üledékből pedig tápanyagok szabadulnak fel, ami kedvez a tömeges algavirágzásnak.
Eközben a Balatonba jutó víz mennyisége drasztikusan csökken. Bár a csapadékeloszlás rapszodikusabbá válása és a megnövekedett párolgás is ront a helyzeten, a fő ok a vízgyűjtő területről érkező hozzáfolyás 30 százalékos visszaesése. Míg húsz évvel ezelőtt a tó természetes vízmérlege stabilan pozitív volt, és a felesleget a Sió-csatornán keresztül rendszeresen le lehetett engedni, mára ez a többlet a harmadára olvadt, így átlagosan minden harmadik évben több víz párolog el, mint amennyi a csapadékkal és a vízfolyásokkal érkezik.
A tartós vízhiány miatt egyre sürgetőbb kérdés a külső vízpótlás megszervezése. A kutatások alapján a Dráva-Mura-vízrendszer lehet a legmegfelelőbb forrás, mivel ott elegendő víz áll rendelkezésre anélkül, hogy a vízkivétel érdemben károsítaná a folyók ökoszisztémáját. Egy ilyen, különböző vízgyűjtőket összekötő beruházás ugyanakkor komoly kockázatokkal járhat, például az invazív fajok behurcolásával vagy a vízminőség romlásával, ezért az alapos tudományos előkészítés és az engedélyeztetés legalább tíz évet vesz igénybe.
A szakember hangsúlyozza, hogy 2040-re már kész tervekkel kell rendelkezni. Ha egy újabb aszálysorozat miatt katasztrófahelyzet alakul ki, a döntéshozók hatalmas társadalmi nyomás alá kerülnek, és kapkodva hozhatnak visszafordíthatatlan károkat okozó döntéseket. A legbiztonságosabb megoldást egy olyan lassú, téli vízpótló rendszer kiépítése jelentené, amely egy többéves szárazság után a nyári biológiai folyamatok megzavarása nélkül állítaná helyre a vízszintet.
A műszaki megoldások mellett a társadalomnak is alkalmazkodnia kell a változó körülményekhez. A kikötőket, a strandokat és a hajózási szokásokat a fix, kényelmes vízszint elvárása helyett a természetes módon ingadozó vízállásokhoz kell igazítani, ahogyan az a világ számos más pontján már ma is gyakorlat.