Házi macska

A házi macska kisebb termetű húsevő emlős, amelyet az emberiség évezredekkel ezelőtt háziasított.

A macska, más néven házi macska (Felis silvestris catus) kisebb termetű húsevő emlős, amely a ragadozók rendjén belül a macskafélék családjának Felis neméhez és vadmacska fajához tartozik. A vadmacska alfaja, amely körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának első ábrázolása mintegy 4 ezer éve Egyiptomban történt. Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére, illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására.

A házi macska életmódja

A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs kollektív túlélési stratégiájuk vagy „falka mentalitásuk”; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről, például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén. Ez azonban nem aszociális magatartás. A házi macskák képesek hosszú időn át mozdulatlanok maradni, különösen a zsákmányra való várakozás közben.

A házi macska elterjedése

A vadmacska, a házi macska őse feltehetően sivatagi éghajlaton fejlődött ki, vad és háziasított formáit hasonló viselkedésmód jellemzi. A vadmacskák Ausztrália és az Antarktisz kivételével őshonosak valamennyi kontinensen. Az Észak-Afrikában élő kis termetű vadmacskák tűnnek a háziasított fajták legközelebbi ősének.

A házi macska táplálkozása

A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házi macskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. Míg a medvék és a kutyák általában gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel és mézzel egészítik ki étrendjüket, a macskák leginkább húst fogyasztanak. Mivel egy genetikai anomália folytán valamennyi macskaféle képtelen az édesség ízlelésére, ezek az állatok többnyire idegenkednek a gyümölcsök és a bogyók elfogyasztásától. A boltokban kapható macskaeledelek elsősorban húsból állnak, de gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű búzát vagy rizst, amelyet hús melléktermékekkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítenek ki. Előfordul, hogy a macskák füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését.

A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is hatékony vadászok. Körülbelül ezerféle fajra vadászhat, főképpen a környezetében élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra.

A házi macska fajtái

A házi macska fajtái két fő csoportba sorolhatóak: a hosszú és a rövid szőrű macskák közé. A hosszú szőrűeken belül elkülöníthetőek egyszínű perzsák, kétszínű perzsák és egyéb hosszú szőrű macskák. A rövid szőrűeknél külön csoportot alkotnak a brit rövidszőrűek, az amerikai rövidszőrűek, az egyéb rövidszőrű macskák, az abeszinek, a burma macskák, a sziámi macskák és a rex macskák.

A házi macska szaporodása

A házi macskának évente két szaporodási időszaka van (bagzás), egy tavasszal és egy ősszel, amely minimálisan 4-7 napig tart, amennyiben a nőstény vemhes lesz. A nőstények ritkán esnek teherbe az első párzás során. A tüzelő nőstények több hímmel is párosodnak, így előfordulhat, hogy az egy alomba tartozó kölykök több apától származnak. A szaporodási folyamat erős zajjal járhat, mivel mindkét állat hallatja a hangját: a zaj leginkább a harcoló macskák által kiadott hangokra emlékeztet. A vemhességi időszak 63-65 napig tart. Az alom átlagosan 3-5 kölyökből áll. A legelső alom általában a későbbieknél kisebb létszámú. A kölykök elválasztása 6-7 hetes korban történik meg, ivaréretté a nőstények 4-10, a hímek pedig 5-7 hónap után válnak. Egy átlagos nőstény a nemileg aktív életszakaszában összesen akár 100 utódot is világra hozhat.

A macskák 6-8 hónapos koruktól sebészeti úton sterilizálhatók a nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében. Ez a beavatkozás megelőzi az olyan szexualitással kapcsolatos magatartásformák kialakulását, mint a vizelettel történő terület megjelölés (a hímeknél) és a hívó szándékkal történő nyivákolás (a nőstényeknél). Amennyiben az állatot az efféle magatartásformák elsajátítása után kasztrálják vagy ivartalanítják, akkor a viselkedésében ezek a jellegzetességek a későbbiekben is felbukkannak.