Őszi kikerics

Az őszi kikerics a kikericsfélék családjába tartozó, nyirkosabb réteken és legelőkön sokszor nagy tömegben termő, évelő növény. Erősen mérgező!

Az őszi kikerics jellemzői és igényei

Az őszi kikerics főleg Közép- és Dél-Európában (mérsékelt öv), Észak-Afrikában nedves talajon található. Hazánkban mindenütt elterjedt, mondhatni gyakori fajnak számít (az Alföldön csak elszórtan), a nedves réteken, kaszálókon, legelőkön, erdei tisztásokon, irtásréteken és felhatol az alhavasi tájig. Az őszi kikerics gumója diónyi, sötétbarna hártyás burokba zárt, tömör állományú, fehéres színű. Levelei áprilisban kezdenek fejlődni, kifejlődve 20-30 cm hosszúak, széles lándzsa alakúak, húsosak, fényes-zöldek. Az őszi kikerics virágának leple alul 15-20 cm hosszú, teljesen beszűkülő, kocsányszerű, fent pedig szétterülten 5-8 cm átmérőjű, 6 cimpájú, világoslila színű.

Az őszi kikericsnek toktermése van, ami 1-3-asával a levelek között jelenik meg, és 4-6 cm hosszúak, elliptikusak, eleinte zöldek, majd csontszínűek, éretten (július-augusztusban) barnák, hártyás falúak, 3 kopáccsal nyílók, sokmagvúak. Az őszi kikerics régies vagy egyéb ismert, népies nevei az alábbiak lehetnek: ebvirág, kutyadöglesztőfű, fejes vagy törpe zászpa, zászpa kikerics, gólyavirág, guzsaly, guzsalyvirág, kükére, őszike, kikirics, kükörics, kükirc, kükerc, vetővirág, zörgő-gaz, pücsökkoma, csicsikoma, csicsiskoma, guzsalyülő virág, kék kökörcsin, kék kükörics, kükörtyin, kivirics.

Az egyik legmérgezőbb hazai vadontermő növényünk, ezt mindenképpen jegyezzük meg! Annyira, hogy még a legelő állatok is elkerülik - bár a kecskék és a juhok kis mennyiségben fogyasztják. Érett magjában egy kolhicin nevű alkaloid található, ami gátolja a sejtosztódást. Manapság kísérleteznek vele daganatos betegségek kapcsán, bár egyelőre nincsenek pozitív eredmények. Főleg meszes, vizesebb talajon terem, napos vagy a félárnyékos helyeket szereti. Öntözést ugyan nem igényel, de szép virágaival megköszöni.