
Falánk állat lehet a magyar kertekben: mindent elpusztít, amit csak ér
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
A Magyar Államkincstár 45/2023. (VIII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet szerinti támogatások igényléséhez rendszeresített nyomtatványokról
I. A támogatás jogszabályi alapja
Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján az elfogadott hazai állat-egészségügyi programok alapján kötelezően végrehajtandó vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által elrendelt vagy az állatállományok állat-egészségügyi programjában szereplő intézkedések, monitoring vizsgálatok, tesztek és más szűrési intézkedések, gyógykezelések, immunizálások, illetve az ezen tevékenységek elvégzéséhez szükséges állat-egészségügyi szolgáltatások költségeihez vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.
A támogatott szolgáltatás elvégzésére és a támogatás igénylésére - a telephely szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: vármegyei kormányhivatal), illetve a Magyar Állatorvosi Kamara engedélyével, laboratóriumok esetében akkreditációval vagy jogszabályi felhatalmazással rendelkező - állat-egészségügyi szolgáltatást végző természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban együtt: engedélyes) jogosult, aki nyilatkozik a támogatott állategészségügyi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos szakmai, eljárásrendi és tájékoztatási kötelezettségek vállalásáról.
Támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást a telephely szerint illetékes élelmiszerláncbiztonsági és állat egészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatal jóváhagyásával rendelkező, mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő a Rendelet 2. § b) pontja szerinti kedvezményezett állattartó (a továbbiakban: állattartó) vehet igénybe.
A támogatás nem vehető igénybe olyan létesítmény esetében, amely kizárólag a fertőző állatbetegségekről és egyes állategészségügyi jogi aktusok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/429 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk 49. pontja szerinti összegyűjtési műveleteket végez.
További részletek az alábbi linken érhetők el: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek/-/kozlemeny/45-2023-viii-3-szamu-kincstar-kozlemeny
A meztelencsigák komoly gondokat tudnak okozni termelőknek és a kerttulajdonosoknak is.
Nemcsak a sörfogyasztás, a sörgyártás is jócskán visszaesett Magyarországon az elmúlt évtizedekben.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.