Különleges állat jelent meg Békésben: senki se tudja, hogyan került oda
Édesvízi medúzák ezreit fedezték fel horgászok a Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán.
Édesvízi medúzák ezreit fedezték fel horgászok a Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán.
Ha az éjszakai hőmérséklet nem csökken 20 fok alá, jelentősen megnehezíti a pihenést és komoly terhet ró az emberi szervezetre.
A kínai kukoricaimport drámai visszaesést mutat: az USDA 5 millió tonnára csökkentette a 2024-25-ös előrejelzést a korábbi 7 millió tonnáról.
Tegnap az ország észkanyugati részét locsolták meg a zivatarok, jégeső, záporfény és légzuhatag is kísérte őket.
A madarak többségének naponta többször is innia és fürödnie kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken fokozott kihívást jelent.
Délután kezdetben az északkeleti harmadban fordulhat elő egy-egy zivatar, majd késő délutántól a nyugati tájakon növekszik meg a zivatarhajlam.
Keleten, délkeleten tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így napközben ott is a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésben lesz részünk
A Marks & Spencer új, epres szendvicse nemcsak a közösségi médiában keltett feltűnést, hanem most egy bonyolult ÁFA-vitát is kirobbantott.
A sertés -és marhahús ára is elszállt, viszont a wagyu kilója közel 60 ezer forint is lehet.
Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik.
Várhatóan hétfőn ér véget a küldetés, és az Axiom-4 legénysége a tervek szerint július 14-én magyar idő szerint 13 óra 05 perckor hagyhatja el a Nemzetközi Űrállomást.
Ismét felbukkant a "balatoni cápa", de valójában egy hatalmas busa hátúszója keltett riadalmat Tihanynál.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik.
Az őszi árpa aratása befejeződött, a búzának pedig több mint a felét betárolták.
A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.
Sokfelé látványos felhőzettel érkeztek a zivatarok, Felsőkelecsényben markolni lehetett a jeget.
Új pörkölt mag kerülhet hagyományos élelmiszerként az uniós piacokra, amely alternatívát kínál az olajos magvaknak.
A mai nap folyamán a zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek Magyarországon.
A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható
Ezek az anyagok számos módon hasznosíthatók, főleg a kategóriájuktól és kockázati szintjüktől függő módon.

A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.