Agrárszektor • 2026. május 23. 13:30
A mindennapokban is egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni az éghajlatváltozás jeleit: a szokatlanul korai virágzás, a hirtelen nyári hőség vagy az egyre szélsőségesebb időjárás mind azt mutatják, hogy a Föld klímája gyors ütemben változik. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentése szerint a bolygó energiaegyensúlya soha nem látott mértékben borult fel, miközben az üvegházhatású gázok koncentrációja rekordokat dönt. Az óceánok felmelegedése, a gleccserek olvadása, a tengerszint emelkedése és a szélsőséges időjárási események gyakoribbá válása már nem távoli jövő, hanem jelenkori valóság.
Nem hiszünk a szemünknek, még akkor sem, ha az orgona nem anyák napján nyílik, hanem már április elején. A havas, viszonylag hideg télre még emlékszünk, de azt valahogy nem érzékeltük, hogy milyen meleg volt a március. A szeszélyes április után azonnal beestünk a nyári napokat idéző májusba: a tények, a mérések azt igazolják, hogy egyre erősebb, különösen Európában az éghajlatváltozás következménye.
Megborult a Föld energiaegyensúlya
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) friss jelentése (State of the Global Climate 2025) állítja, hogy
a Föld éghajlata a megfigyelt történelem során még soha nem volt ennyire egyensúlytalan, mivel az üvegházhatású gázok koncentrációja a légkör és az óceánok folyamatos felmelegedését, valamint a jég olvadását idézi elő.
Ezek a gyors és nagyméretű változások mindössze néhány évtized alatt következtek be, de káros következményeik több száz – sőt akár több ezer – évig is érezhetőek lesznek.
A WMO megerősíti, hogy a 2015–2025 közötti időszak a mérések történetének legmelegebb 11 éve volt, és hogy a 2025 a mérések történetének második vagy harmadik legmelegebb éve volt, mintegy 1,43 °C-kal meghaladva az 1850–1900 közötti átlagot. A világszerte előforduló szélsőséges események, köztük a heves hőhullámok, az erős esőzések és a trópusi ciklonok zavarokat és pusztítást okoztak, és rávilágítottak a Föld összekapcsolt gazdaságainak és társadalmainak sebezhetőségére.
Az óceánok egyre több hőt vesznek fel, tovább melegszenek, és szén-dioxidot kötnek meg, amitől egyre jobban savasodnak. Az óceánok az elmúlt két évtizedben évente az emberi energiafelhasználás mintegy tizennyolcszorosát kötötték meg. A jelentés szerint az Északi-sarkvidéken az éves tengeri jégkiterjedés rekord alacsony szinten vagy annak közelében volt, az Antarktiszon a harmadik legalacsonyabb volt a mért értékek között, és a gleccserek olvadása változatlanul folytatódott.
A WMO jelentése először említi a Föld energiaegyensúlyának zavarát, mint egyik legfontosabb éghajlati mutatót. A Föld energiaegyensúlya azt méri, hogy milyen ütemben jut be és távozik az energia a Föld rendszeréből. Stabil éghajlati viszonyok között a Napból beérkező energia mennyisége megközelítőleg megegyezik a kimenő energia mennyiségével. A hőelnyelő üvegházhatású gázok – a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid – koncentrációjának legalább 800 000 éve nem látott mértékű emelkedése azonban felborította ezt az egyensúlyt.
A Föld energiaegyensúlyának zavara 1960-ban, a megfigyelések kezdete óta folyamatosan növekszik, különösen az elmúlt 20 évben és 2025-ben új csúcsot ért el.
Egyes megfigyelőállomások adatai szerint a három fő üvegházhatású gáz – a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid – koncentrációja 2025-ben is tovább emelkedett. 2024-ben – az utolsó évben, amelyre összevont globális megfigyelési adatok állnak rendelkezésre –
a szén-dioxid légköri koncentrációja elérte az elmúlt kétmillió év legmagasabb szintjét.
A szén-dioxid éves koncentrációjának 2024-ben tapasztalt növekedése a legnagyobb éves növekedés volt az 1957-ben megkezdett modern mérések óta. Ezt a fosszilis energiahordozókból eredő szén-dioxid-kibocsátás folytatódása, valamint a szárazföldi és óceáni szénelnyelők hatékonyságának csökkenése okozta.
Legmelegebb évek
A 2025-ös év a 176 éves megfigyelési adatok alapján a második vagy harmadik legmelegebb év volt (az adatsortól függően), ami a bolygót ideiglenesen lehűtő La Niña-jelenségre való átállást tükrözi. Az éves átlagos globális felszíni hőmérséklet körülbelül 1,43 ± 0,13 °C-kal volt magasabb az 1850–1900 közötti iparosodás előtti átlagnál. A 2024-es év – amely erős El Niño-jelenséggel kezdődött – pedig továbbra is a legmelegebb évnek számít, körülbelül 1,55 °C-kal az 1850–1900 közötti átlag felett.
2025-ben az óceán hőtartalma (2000 méteres mélységig) elérte a legmagasabb szintet az 1960-as mérések kezdete óta, meghaladva a 2024-ben tapasztalt korábbi csúcsot. Az elmúlt kilenc évben minden évben új rekordot döntött az óceán hőtartalma. Az elmúlt két évtizedben (2005-2025 között) az óceán felmelegedésének üteme több mint kétszerese volt a 1960 és 2005 közötti időszakban megfigyeltnek – és évente körülbelül 11,0–12,2 zetajoule-t tett ki –, ami az emberi energiafogyasztás éves mennyiségének körülbelül 18-szorosa.
A La Niña jelenség ellenére 2025-ben az óceán felszínének körülbelül 90%-án legalább egy tengeri hőhullámot regisztráltak. Az óceánok felmelegedésének messzemenő következményei vannak, mint például a tengeri ökoszisztémák romlása, a biológiai sokféleség csökkenése és az óceán szén-dioxid-elnyelő képességének csökkenése. Ez fokozza a trópusi és szubtrópusi viharok kialakulását, és súlyosbítja a sarkvidéki régiók jégveszteségét.
2025-ben a globális átlagos tengerszint a 2024-ben megfigyelt rekordmagasságú szintekhez hasonló volt. Ez körülbelül 11 cm-el magasabb volt, mint az 1993-ban megkezdődött műholdas magasságmérési adatgyűjtés kezdetén. A 2024-től 2025-ig tartó időszakban az évről évre bekövetkező emelkedés kisebb volt, mint 2023-tól 2024-ig, ami összhangban áll a La Niña jelenséggel kapcsolatos rövid távú ingadozásokkal. A globális átlagos tengerszint emelkedésének üteme 2012 óta magasabb, mint a műholdas mérések korábbi szakaszában 1993–2011 között. A tengerszint emelkedése károsítja a part menti ökoszisztémákat, és a talajvíz sóssá válásához, valamint árvizekhez vezet.
A 2015 és 2024 közötti időszakban az emberi tevékenységekből származó szén-dioxid körülbelül 29%-át az óceánok kötötték meg, ami az óceánok felszíni pH-értékének folyamatos csökkenéséhez vezetett. Az óceánok felszíni pH-értékének globális átlaga az elmúlt 41 év során folyamatosan csökkent. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint nagyon nagy a bizonyosság arra nézve, hogy a jelenlegi felszíni pH-értékek legalább 26 000 éves rekordnak számítanak.
Az óceán pH-értékének változásai regionális eltéréseket mutatnak. A regionális felszíni pH-érték legnagyobb csökkenése az Indiai-óceánban, a Déli-óceánban, a Csendes-óceán keleti egyenlítői részén, az északi trópusi Csendes-óceánban és az Atlanti-óceán egyes régióiban figyelhető meg. Az óceán savasodása káros hatással van a biológiai sokféleségre, az ökoszisztémákra, valamint a kagylótenyésztésből és a halászatból származó élelmiszertermelésre.
A 2024/2025-ös hidrológiai évben a referenciagleccserek tömegvesztése a mérések kezdete óta az öt legrosszabb közé tartozott. Ezzel folytatódik a gleccserek tömegvesztésének gyorsuló tendenciája, amely 1950-ben, a mérések kezdete óta figyelhető meg: a legnagyobb gleccsertömeg-veszteséget felmutató 10 év közül nyolc 2016 óta történt. 2025-ben rendkívüli mértékű gleccsertömeg-veszteség fordult elő Izlandon és Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén.
A 2025-ös évre vonatkozó északi-sarkvidéki tengeri jégterület éves átlaga a műholdas megfigyelések kezdete (1979) óta a legalacsonyabb vagy a második legalacsonyabb volt, míg az antarktiszi tengeri jégterület 2025-ös átlaga a 2023-as és 2024-es év után a harmadik legalacsonyabb volt. Az Északi-sarkvidék tengeri jégterületének maximális napi kiterjedése (a téli fagyok után) 2025-ben a megfigyelt adatok (1979 óta) közül a legalacsonyabb éves maximumot érte el, körülbelül 14,19 millió négyzetkilométert. Az Antarktisz tengeri jégterületének éves minimális napi kiterjedése (a nyári olvadás után) a megfigyelt adatok közül a második legalacsonyabb volt. Az elmúlt négy évben a megfigyelt adatok közül a négy legalacsonyabb antarktiszi tengeri jégminimumot regisztrálták a kutatók.
Szélsőséges események
A WMO-jelentés melléklete áttekintést nyújt a szélsőséges eseményekről is, különös tekintettel a meteorológiai szempontokra, valamint a lakóhelyelhagyásra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatásokra. 2025-ben globálisan a szélsőséges időjárási események intenzitása és gyakorisága is fokozódott. Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában a szélsőséges csapadékeloszlás okozott válságot: míg egyes régiókban az évszázad aszályai sújtottak, máshol a hirtelen lezúduló, rendkívüli mennyiségű eső okozott katasztrofális áradásokat. Európában és a Közel-Keleten a hőhullámok és a hidrológiai egyensúly felborulása dominált, ahol a száraz időszakokat hirtelen, decemberi extrém esőzések törték meg, villámárvizeket idézve elő.
Térségünk számára 2025 a kiszámíthatatlanság éve volt. A jelentés alapján a legfőbb fenyegetést a víz hiánya (Duna-hajózás, mezőgazdaság) és a hirtelen lezúduló, kezelhetetlen mennyiségű csapadék közötti éles váltások jelentették. Míg korábban a 40 °C feletti hőség ritkaság volt a Balkánon és Közép-Európa déli részén, 2025-ben ez vált az új normává júniusban.
Szerte a világon az éghajlatváltozás jelentősen növeli a súlyos veszélyhelyzetek előfordulásának valószínűségét. Például annak az esélye, hogy egy ember a 70 éves élettartama során találkozzon egy „százéves árvízzel”, az 1990-ben születettek esetében mért 63%-ról a 2025-ben születetteknél mért 86%-ra emelkedett – állapítja meg az ENSZ katasztrófakockázat-csökkentési jelentése. Ezt a növekedést az a tény hajtja, hogy az iparosodás előtt (1850–1900) még „évszázadonként egyszerinek” tekintett árvizek 1990-ben már mintegy 30%-kal gyakrabban fordultak elő, a jelenlegi éghajlatvédelmi vállalások mellett pedig – amelyek 2100-ra körülbelül 2,6 °C és 3,0 °C közötti felmelegedést vetítenek előre – várhatóan több mint 2,5-szer olyan gyakran fognak bekövetkezni, mint 2025-ben.
Hiába a figyelmeztetések
A fenti ENSZ intézmények elemzései évről évre megpróbálják felrázni a világot, de mindeközben romokban vannak mind a nemzetközi, mind a nemzeti erőfeszítések, amelyek egyrészt csökkenthetnék a változás mértékét, másrészt növelhetnék az alkalmazkodás léptékét.
- Az USA-ban az éghajlatváltozással foglalkozó kormányzati intézményekben építik le a tudományt, az amerikai környezetvédelmi ügynökséget (EPA) úgy szervezik át, hogy lehetőleg egyre kevesebb „kerékkötő” tudósnak adjon munkahelyet.
- Továbbá az EU-ban is ahelyett, hogy a környezeti jogérvényesítést erősítenék, és a szabályok továbbfejlesztésére tennének javaslatokat, a környezetvédelmi szabályokat enyhítik.
- Ráadásul nemcsak az EU, hanem szinte minden fejlett ország a fegyverkezés növelésével és nem a környezeti katasztrófa intenzitásának a csökkentésével foglalkozik.
Pedig a józan ész azt diktálná, ha egyszer már a „gödör alján vagyunk”, akkor lehetőleg ne ássunk még mélyebbre.
A cikk szerzői: Nemes Csaba, meteorológus, környezetpolitikai szakértő és Pomázi István, geográfus, egyetemi magántanár