Újabb dollármilliókkal segítik az ukrán gazdákat

agrarszektor.hu2023. július 19. 13:01

Samantha Power, az amerikai, nemzetközi segélyezési intézmény, az USAID vezetője kedden 250 millió dolláros új támogatást ígért az ukrán gazdák megsegítésére, akik Oroszország tavalyi inváziója óta nehéz helyzetbe kerültek, most pedig az orosz fél által blokkolt fekete-tengeri gabonaszállítmányok is sújtanak - írja a Reuters.

Az odesszai kikötőben Power elmondta, hogy az USAID ukrán mezőgazdasági ágazatra összpontosító kezdeményezésén keresztül megvalósuló beruházás célja a mezőgazdasági infrastruktúra fellendítése és más exportútvonalak bővítése.

Összefogást sürgetnek

Felszólította a többi kormányt és a magánszektort, hogy az amerikai beruházást további 250 millió dollárral egészítsék ki, hogy segítsék az orosz politika által támadott gazdákat, és hosszú távon fellendítsék Ukrajna gazdaságát.

Közös érdekünk, hogy az ukrán gazdák megmaradjanak

- mondta Power kedden az ukrajnai Odessza kikötővárosban tett látogatása során Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettessel tartott tájékoztatóján.

Egy nappal korábban Power ellátogatott a fővárosba is, Kijevben az állami katasztrófavédelmi szolgálat székhelyén több mint 500 millió dolláros humanitárius segélyt jelentett be. Emellett további 2,3 millió dollár értékű felszerelést is átadott, hogy segítsen a sürgősségi szolgálatnak kijavítani az orosz erők által Ukrajna kritikus infrastruktúrájában okozott károkat.

Magyarok is segítettek

Ukrán civilek tízezrei haltak meg és milliók menekültek el otthonukból azóta, hogy Oroszország 2022. február 24-én teljes körű inváziót hajtott végre, ami Európa második világháború óta legnagyobb szárazföldi háborújához vezetett.

Címkék:
ukrajna, orosz, usa, adomány, ukrán, adományozás, orosz-ukrán-háború,