Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Kérik egyúttal, hogy a havazással, vagy ónos eső miatt síkossá váló utakkal érintett időszakokban - általában legfeljebb egy-két napig - lehetőség szerint azok is a közösségi közlekedést vegyék igénybe, akik egyébként saját gépjárművel közlekednek a fővárosban. A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója a csapadék megérkezését megelőzően szükség szerint preventív szórást végez, nehezítve ezzel az útpályák lefagyását - írja közleményében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.
Budapest útjait az FKF a rendeletben meghatározott szigorú prioritási sorrendben takarítja: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és egyéb közösségi közlekedési útvonalakat, ezt követően pedig a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utak következnek. A mellékútvonal-hálózaton, beleértve a budai hegyvidéki mellékutakat is, csak a főutak rendbetétele után kezdődhet meg a munkavégzés.
Az FKF hangsúlyosan felhívja a gépjárműhasználók figyelmét a járművek kifogástalan műszaki állapotának és téli gumival való felszereltségének szükségességére, hiszen az elakadt, megcsúszott, vagy mozgásképtelenné vált személygépkocsik gyakran megnehezítik a BKK autóbuszainak menetrend szerinti közlekedését, sőt magát az utak síkosságmentesítését is ellehetetlenítik.
Az FKF a minél hatékonyabb munkavégzés érdekében kéri az autósokat, hogy vigyázzanak a városban dolgozó, közfeladatot végző munkatársaikra. Fontos, hogy az autósok vezetés közben ne előzzék meg a síkosságmentesítésben, hóeltakarításban résztvevő járműveket, hiszen a munkagépek mögött már tisztább az útburkolat, jobbak az útviszonyok. Fontos tudni: a fővárosban a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás többszereplős feladat. Az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról











