agrarszektor.hu • 2025. december 2. 11:32
Az idei ősz országos szinten erős kihívások elé állította a mezőgazdaságot: miközben a vetések üteme a tervek szerint halad, a terméseredmények több fontos kultúrában jelentősen romlottak. A legnagyobb visszaesést az alma szenvedte el, amelynek átlaghozama közel megfeleződött, de a zöldpaprika is drámai, csaknem 30 százalékos csökkenést mutatott. A burgonya, a szója és a kukorica hozamai szintén elmaradtak a tavalyi értékektől, ami jól jelzi, hogy a kedvezőtlen időjárás és a változó termesztési körülmények idén komoly nyomást gyakoroltak a termelőkre.
A november közepi operatív jelentések szerint a hazai mezőgazdaság őszi munkálatai a tervezett ütemben haladnak, ugyanakkor több területen visszaesés tapasztalható a tavalyi évhez viszonyítva. Az őszi vetésű növények tervezett területe idén 1,6 millió hektár, amelynek közel 99 százalékán már elvégezték a talaj-előkészítést. A tavaszi vetésű kultúráknál viszont a talajmunka üteme lassabb: a NAK felmérése szerint a tervezett 1,5 millió hektár csupán 32,9%-án fejeződött be a talajelőkészítés - írja az AKI kiadványában.
Nőtt az őszi búza vetésterülete
Az őszi gabonák vetése 1,5 millió hektáron történt meg, és a tervezett terület egésze elkészült november 12-ig. Az őszi árpa, búza, durumbúza és tritikálé esetében a munkák teljesen lezárultak.
Az őszi rozs vetése közel teljes, 99,9%-os készültséget mutat.
A NAK adatai alapján az őszi búza (durumbúza nélkül) területe jelentősen, 7,8%-kal nőtt, így elérte a 994 ezer hektárt. A vetések üteme összességében megegyezett a tavalyi év tapasztalataival.
Az őszi káposztarepce vetésterülete idén nőtt, elérve a 153,1 ezer hektárt, és a munkálatok időben befejeződtek. A napraforgó betakarítása gyakorlatilag lezárult: a terület 99,8%-án már learatták az állományt. A 711,3 ezer hektárról összesen 1,7 millió tonna termést takarítottak be, az országos átlaghozam 2,4 t/ha. A legalacsonyabb hozamot Csongrád-Csanád (1,6 t/ha), a legmagasabbat Baranya vármegye (3,2 t/ha) érte el.
Burgonya és szója: vegyes eredmények
A burgonya betakarítása teljes körűen befejeződött. Az idei átlaghozam 24 t/ha, ami 11,7%-kal alacsonyabb a 2024-es értéknél. A vármegyék közötti eltérés jelentős: Nógrádban csupán 8 t/ha-t mértek, míg Komárom-Esztergomban 40 t/ha-t. A szója betakarítása ugyancsak lezárult: a 79,4 ezer hektáron termesztett növény össztermése 170,2 ezer tonna, átlaghozama pedig 2,1 t/ha, ami 4%-os visszaesést jelent. A cukorrépa tervezett 11,5 ezer hektárból november 12-ig 64,7%-ot arattak le. Az átlaghozam 51,1 t/ha, ami 8%-kal alacsonyabb a tavalyinál.
A kukorica esetében jelentős a visszaesés
A NAK adatai szerint a kukorica 2025. évi hazai vetésterülete 752,3 ezer hektár, amelynek 96,9%-át már betakarították. A 5,1 t/ha termésátlag 12,4%-kal marad el a 2024-es értéktől, az eddig betakarított mennyiség 3,7 millió tonna. A hibridkukorica-vetőmag termelése 12,8 ezer hektáron zajlott, a betakarítás 99,7%-os készültségű. A hozam 3 t/ha, ami 13%-os csökkenés tavalyhoz képest. A silókukorica betakarítása is befejeződött; az átlaghozam 23,1 t/ha, ami 10,7%-kal kevesebb az előző évinél.
A zöldségfélék betakarítása - a fejes káposzta kivételével - november 12-re lezárult. A csemegekukorica a tavalyinál kedvezőbb évet zárt, országos átlaghozama mintegy 14,1 tonna hektáronként. A vöröshagyma-, paradicsom- és fűszerpaprika-termesztők szintén javuló eredményeket értek el, átlagosan 2-7 százalék közötti hozamnövekedéssel.
Ezzel szemben a zöldpaprika terméshozama jelentősen, közel 30 százalékkal visszaesett, míg a fejes káposztáé 17,6 százalékkal maradt el a 2024-es szinttől.
Gyengén muzsikált az alma is
Az őszi betakarítású gyümölcsök közül az alma és a körte szedése is a végéhez közeledett a jelentés időpontjában. Az alma, amely a legjelentősebb hazai gyümölcsfaj, különösen gyenge évet produkált: átlaghozama mindössze 8,2 tonna hektáronként, ami 45 százalékkal marad el az előző év eredményeitől. A körte termésátlaga 6,8 tonna hektáronként alakult, így a termelők ezen a területen is visszaesést tapasztaltak, nagyjából 8,7 százalékos csökkenéssel a tavalyi értékhez képest.
Az Agrárszektor is megírta, hogy 2025-ben Magyarország olyan mértékű terméskieséssel szembesült, amely még az iparág szereplőit is megrendítette. A hagyományosan 400-600 ezer tonnás éves almahozam helyett mindössze mintegy 160 ezer tonna termett, ez egy olyan szám, amire az elmúlt évtizedek statisztikái alapján gyakorlatilag még nem volt példa.
A hazai ipari feldolgozók kapacitása meghaladná a 350 ezer tonnát, így idén nemhogy exportáruról, de a saját üzemek ellátásáról sem lehetett szó.
Mindezek mellett a termőtájak közötti eltérések miatt az étkezési alma aránya magasabb lett, de ez sem volt képes enyhíteni a kínálati hiányt. A hiány pedig hamar találkozott a lengyel túlkínálattal.