Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Vasárnap az ország nagy részén még bátran tervezhetünk szabadtéri programokat, mivel a hidegfront csak a délután második felében éri el a Nyugat-Dunántúlt. A csúcshőmérsékletek a hét utolsó napján még 19 és 24 fok közé emelkednek. Ehhez képest hétfőn, a front átvonulását követően ennél 2-7, kedden pedig 6-10 fokkal alacsonyabb maximumokat mérhetünk majd. A tavasz lendülete tehát egyelőre megtörik, a 20 fok körüli maximumokat a jövő hét közepére többfelé már csak 12-17 fokos csúcsértékek váltják fel. Ami a hajnali lehűlést illeti, nagy területre kiterjedő fagyokra egyelőre nem kell számítani, 0 fok alatti hőmérséklet inkább csak a fagyzugos tájakon fordulhat elő - írja az Időkép.











