Békésben sem tudnak vetni

agrarszektor.hu
A rengeteg csapadék okozta problémák alól Békés Megye sem volt kivétel, itt is csúszik a kukorica betakarítás, épp ezért a búzavetés is - mondta Buka Lajos megyei földművelésügyi igazgató a Békési Megyei Hírlap portáljának, a beol.hu-nak.

A 102 ezer bevetett hektárról csupán 90 ezerről tudják betakarítani a termelők a kukoricát idén, mivel 12 ezer hektáron tönkrement a termés a rengeteg csapadéktól, ráadásul a felázott talaj illetve a kukorica magas nedvességtartalma okán még csak 51 ezer hektáron sikerült elvégezni az aratást - állítja Buka Lajos. Előreláthatólag a termés csak ott lesz jó, ahol a belvíz nem okozott súlyos károkat, de valahol még decemberben is aratni fognak a gazdálkodók.

Hozzátette, hogy nem csak a kukoricát sújtotta a szélsőséges időjárás, a napraforgóval sem sikerült időben végezni, hiszen a bevetett 48 ezer hektárból 2500-3000 hektárt még nem lehetett betakarítani, ráadásul ezekről a földekről már nem is lesz betakarítva a növény, hiszen még éretlen, így nem aratható. Emellett a napraforgó békési hozama sem meggyőző mivel általában eléri a 2,5 tonnát hektáronként, idén viszont csak 2,2 tonna hozamot mutatott.

Az igazgató a lap kérdésére még elmondta, hogy október közepe tájékán kellett volna a búza vetését elkezdeniük, de a 108 ezer hektárból még csak 60 ezeren sikerült megvalósítani, mivel a kukorica még kint van, ezért a búza vetése nem lehetséges.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?