Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A kormány tervei szerint legalább húsz évre talál otthonra a központ Hódmezővásárhelyen, cserében azt kérték a várostól, hogy újítsa fel az épületet és alakítsa ki a hivatal működéséhez szükséges technikai feltételeket - közölte a miniszter az MTI szerint.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiemelt jelentőségű, hiszen ma ez a hivatal fizeti ki a földalapú támogatásokat - 350 milliárd forintot évente -, a következő hét évben pedig annak az 1200 milliárd forintnak a pályáztatását és a folyósítás technikai lebonyolítását végzi majd, amelyet vidékfejlesztési és agrárfejlesztési célra fordítanak - közölte Lázár János
Az elmúlt hétéves időszakban is minden vidékfejlesztési és agrárfejlesztési forrás kifizetését ezen az országos hivatalon keresztül bonyolították le. Ez a magyar államszervezet egy professzionális szervezete - tette hozzá Lázár János.
"Néhány éve azt ígértük Hódmezővásárhelynek, hogy a megye agárközpontja lesz, ez a mezőgazdasági főiskolával kiegészülve, a beruházás eredményeként, úgy hiszem, meg is valósul" - mondta a Miniszterelnökség vezetője, aki korábban a település polgermestere volt.
Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: az épület energetikai felújítására 240 millió forintos pályázati forrást nyert el a kormányhivatal, ehhez Hódmezővásárhely 800-900 millió forinttal járul hozzá, hogy mindent meg tudjanak valósítani.
Az épület felújítása mellett ugyanis egy új épületszárny épül majd az irattárnak. Emellett eredeti szépségükben újulnak meg a fa nyílászárók, szigetelik az épületet, korszerűsítik a fűtést, a világítást, és napelemes rendszert is kiépítenek.
Jelenleg a tervezés zajlik, és a közbeszerzések után még az idén megindulhat a beruházás. A hivatal 2015. szeptember elsején kezdheti meg a munkáját Hódmezővásárhelyen.