Durvul a helyzet: újabb magyar településen bukkant fel a szörnyű fertőzés
Újabb Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen mutatták ki a hatóság szakemberei a madárinfluenzát.
Újabb Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen mutatták ki a hatóság szakemberei a madárinfluenzát.
A kárigények mértéke számos tényezőtől függ, így a néhány ezer forintos kárértéktől a több százezer forintos esetek is előfordulhatnak.
2023-ban már nem megy ritkaságszámba, ha egy étteremben, sőt, mi több, a saját konyhánkban is felkerül egy-egy különleges hússzelet a tányérra.
Noha a csemetekertek a legtöbb esetben be vannak kerítve, még így is előfordulnak komoly károkat okozhatnak bennük a különböző vadfajok.
Szépen gyarapodott a magyar nagyvadállomány az utóbbi években.
Itt van minden, amit most a baromfi szállításáról tudni kell.
A szegvári vadászok már maguk gondoskodnak az őzek itatásáról.
Védett állatokat is elejtett.
A lakosságot együttműködésre és óvatosságra kérik.
Nehéz éven vannak túl.
Erdős, vadveszélyes területeken mindig nagyon óvatosan kell vezetni!
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.