
Vetés télen: itt a lista, ezeket a zöldségeket már most elültetheted a kertbe
Sokan gondolják úgy, hogy télen nincs sok élet a kertben, pedig régebben voltak módszerek, melyekhez télen is kellett a kertben tevékenykedni.
A mákot a gyógynövényi és narkotikus hatása miatt már Krisztus előtt 4-5000 évvel termesztették Egyiptomban, mára azonban Ázsia és Afrika vált a legnagyobb termelőkké.
A mák felhasználása és jellemzői
A virágot két csészelevél borítja a bimbó kinyílása előtt, virágzáskor a csészelevelek lehullnak. A pártát négy sziromlevél alkotja. A magház gubóterméssé fejlődik, amelyben sok apró mag található.A máknak magas a rosttartalma: 2 evőkanál mákban 3,4 gramm rost található, ami igen jó aránynak számít. A rostok segítenek, hogy gördülékenyebb legyen az emésztésünk, valamint még a koleszterinszintet is csökkenti. Sok benne a kalcium és a réz: 2 evőkanálnyi mák mintegy 253 milligramm kalciumot és 286 mikrogramm vasat tartalmaz, amely körülbelül a napi szükséglet negyedét fedezi. A kalcium a csontok egészsége miatt fontos, de fontos a szív és az idegrendszer megfelelő működéséhez is. A réz pedig erősíti a szöveteket és a csontokat, illetve védi a sejtekben a DNS-t a károsodástól. A mák olaja is kincset érhet: a mákban telítetlen zsiradék található, a belőle kivont olaj fogyasztása rákmegelőző hatású lehet. Továbbá a mákban található linolénsav segít egészségesen tartani a szívet. Természetes bőrradír: a természetesség az élet minden területén fontos, így természetesen a kozmetikumok tekintetében is. Ha például két teáskanál mákot összekeverünk egy kevés túróval, akkor nagyszerű bőrradírt kapunk. Persze nem szabad megfeledkezni a gasztronómiáról sem, számos ételben találkozhatunk a mákkal, alapanyagként, töltelékként és díszítőelemként is használatos.
A mák hazai termesztése
A klímaváltozás egyértelműen hatással van a máktermesztésre, mert az egyre szárazabb tavaszi időjárás miatt a tavaszi mák kelése bizonytalan. Az időben leesett csapadék azért nélkülözhetetlen, mert a mákot többnyire öntözés nélkül termesztik. Az egyre forróbb nyári időjárás sem kedvez a máktermésnek, hiszen ennek következtében terméskötődési problémák léphetnek fel. Pontosan ezek miatt növekedett az elmúlt években az őszi étkezési mákfajták termesztése, miközben a tavasziaké csökkent. Az ipari mák esetében viszont továbbra is a tavaszi fajták uralják a máktermesztést. Az az ipari mák termőterületek drasztikusan lecsökkentek: 2012-ben még 14181 hektár volt, 2018-ban viszont már 2381,81 hektár. Az étkezési mák 2019. évben bejelentett termőterület nagysága 5284,88 hektár volt, és ezek a termesztési adatok is növekedtek a megelőző évekhez képest, méghozzá jelentősen, hiszen 2018-ban még 3037,57 hektár volt, míg 2015-ben csak 2538,23 hektár.
Sokan gondolják úgy, hogy télen nincs sok élet a kertben, pedig régebben voltak módszerek, melyekhez télen is kellett a kertben tevékenykedni.
A vetésterület és a vetőmagok iránti kereslet növekedése is azt jelzi, hogy sok magyar termelő fordul a napraforgó felé.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai és az uniós termelők körében is a biogazdálkodás.
Fontos az olyan borászatok kialakítása, amely tiszteletben tartja a hagyományokat, de egyúttal nyitott az innovációra és a fogyasztói igényekre is.
A legújabb becslések szerint idén 11 éves mélypontra süllyedhetnek a világ kukoricakészletei.
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.