Hódít az őrület a magyar településeken: egyre többen ültetnek ilyen fákat
Tovább folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja 2024-ben is.
Tovább folytatódik az ország legnagyobb belterületi fásítási programja 2024-ben is.
2023 januárjában indul a Településfásítási Program harmadik üteme, amelynek során több ezer sorfát szállítanak ki.
Egyre csak nő az erdőterületek nagysága Magyarországon.
Tavaly szeptember óta 17 ezer hektár új erdő telepítésére érkeztek be kérelmek.
Szépen zöldülnek a Településfásítási Programban résztvevő kistelepülések.
17. alkalommal rendezték meg a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot.
Két nap alatt gazdára talált mind a 12 ezer sorfa.
A tervek szerint 1200 település élhetne a lehetőséggel.
Hatvan hektár új erdőt telepített tavaly a SEFAG Zrt.
Lehetne ennél több is.
A piacokon és a boltokban 2000 és 5000 forint között is árulják a szamócát, de, ha valaki magának leszedi, ennél jelentősen kedvezőbb áron juthat hozzá.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
Az árak kisebb emelkedése esetén a gazdák már pénzüknél lennének, erre van is esély a következő hónapokban.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Volumenében nem túl jelentős a szlovák mezőgazdaság kibocsátása, de így is fejlett az élelmiszerfeldolgozás az északi szomszédnál.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.