Kiderült, ki lett a Borászok Borásza: ő kapta a rangos díjat 2024-ben
Az idei Borászok Borásza díjazottja szerint Tokajban kötelesség jó bort készíteni.
Az idei Borászok Borásza díjazottja szerint Tokajban kötelesség jó bort készíteni.
A győztes a szavazatok kétharmadát zsebelte be magának.
Kiválasztották Az Év Szaloncukra 2020 díj nyerteseit.
A döntőben 15 kenyeret kóstolt meg a zsűri.
Már a célegyenesbe ért a verseny.
Nagy versenyben nyert a kis bogár
Már lehet szavazni a legszebb komposztálóra.
Hamarosan kiderül, ki a legjobb otthoni sörfőző.
Három kategóriában is magyar kiállító szerezte meg az első helyet.
Elkészült a "Kapj rá!" mobil alkalmazás.
Március 2-án tartják a kóstoló kört.
A mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari szektorokban jelentős nehézséget okoz a munkaerő előteremtése.
Az Év fiatal agrárszakembere szerint a mezőgazdasági tevékenység folytatásához igazi elhivatottságra van szükség.
A baromfiágazat kihívásaira az alkalmazkodás a megfelelő válasz, amelyet a pályázatok is segíteni fognak.
Az MBH Bank együttműködései lefedik a hazai agrárium kibocsátásának zömét, és az általuk képviselt agrárvállalkozások közül kerülnek ki a most induló pályázatok beruházói is.
Az EU az állatjólétre és a környezetvédelemre ügyet sem vető országokból importálja a baromfihúst - mondta el Birthe Steenberg Budapesten.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont