Már a haltermelésbe is jönnek a vendégmunkások?
Nincs más út az ágazat előtt, kénytelenek lesznek távoli országokból dolgozókat toborozni.
Nincs más út az ágazat előtt, kénytelenek lesznek távoli országokból dolgozókat toborozni.
Az Eurostat elemzéséből kiderült, mely magyar megyékben élnek a legtöbben a mezőgazdaságból.
A szakember szerint fenntartható fejlődés helyett lassú haldoklásra van ítélve a halászati ágazat Magyarországon.
A tízszeresére növekedett vízdíjak helyett idén ingyen öntözhetnek a magyar termelők.
Ennyi támogatásra pályázhattak 2022-ben a magyar állattenyésztési ágazat szereplői.
Az EU intézkedéseket javasolt a halászati és akvakultúra-ágazat ellenállóképességének javítására.
A januári esők feltöltötték a tavalyi év során kiszáradt tógazdaságokat, új reményt adva a halágazat szereplőinek.
Kilenc napja sztrájkolnak már.
A magyar horgászok számíthatnak a kormány támogatására.
Halászati és horgászati szakemberek találkoztak Gödöllőn.
Az Egyesült Királysággal még nincs minden kérdés rendezve.
Párizs szerint a britek továbbra sem működnek együtt a halászati vitában.
Úgy tűnik, a Brexit során ezt a kérdést nem sikerült megfelelően rendezni.
Újabb támogatáshoz juthatnak a mezőgazdaságban dolgozók.
Óriási különbségek vannak az ágazaton belül is az átlagkeresetekben.
A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből.
A cél az is, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.
Egyre nagyobb gondot jelent a tavasz óta tartó aszály.
Átneveznének két fajt, hogy népszerűbbek legyenek a brit piacokon.
Már csak ezt a kérdést kellene rendezni?
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.