Indulnak a kifizetések: milliárdokat osztanak szét, sok magyar örülhet
Megjelent a KAP Nemzeti Irányító Hatóság közleménye az egyes közvetlen támogatások 2023. évi előlegfizetéséről.
Megjelent a KAP Nemzeti Irányító Hatóság közleménye az egyes közvetlen támogatások 2023. évi előlegfizetéséről.
Bármennyire is tiltakozunk, kevesebből kell majd zöldebben termelni
Lesz miből fejleszteni a gazdaságot!
Európa gazdag fele több pénzben részesül
Más téren azonban sokkal szigorúbbak, mint mi
Átalány jellegű juttatások forintosítva
A kicsiket védjük vagy a fejlesztendő szektorokat?
Márciusban jön az új jogszabály az egységes kérelemről.
Az idén előbb lehet beadni a támogatási kérelmeket.
Megtorpant a repce vetésterületének folyamatos zsugorodás, azt azonban még nem lehet tudni, milyen lesz az idei termés.
Jelentős átrendeződés történt 2023-ban a fogyasztási szerkezetben Magyarországon.
A kutatók rájöttek, hogyan lehetne szabályozni a borsó virágzásának és a termések kifejlődésének idejét.
Új módszerrel látnák el energiával a földekre kihelyezett szenzorokat az amerikai kutatók.
A legfrissebb jelentés szerint a bizonytalanság továbbra is állandó jellemzője az uniós mezőgazdaságnak.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.
A Valley X-Tec hajtómű, az iparág első nagy sebességű központi motorja lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat tegyen a központi körforgóval, amelyek korábban nem voltak lehetségesek.