Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszer-feldolgozási országos osztálya február 26-én Dunaharasztiban - írja közleményében a NAK. Az osztály folytatni szeretné az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését, valamint céljuk a hazai védjegyek feltérképezése, és szükség esetén javaslatot tennének egyetlen közös védjegy bevezetésére. Az osztály elnöke a Mirelite Mirsa Zrt. igazgatósági elnöke, Losó József lett, az osztály tevékenységének felügyeletét pedig Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke látja el.
Jelenleg több mint 10 védjegy ismert a hazai élelmiszeriparban, ezért a vásárlók sokszor nem tudnak eligazodni közöttük, és az élelmiszeripari cégeknek is csak csekély előnyt jelentenek. Az osztály tagjai indítványozták, hogy az ágazat szereplői nagyobb beleszólást kapjanak az Élelmiszerkönyv módosításába, emellett az egységes cseregöngyöleg bevezetési lehetőségének vizsgálatát is napirendre tűzték.