2023 pokoli nehéz volt, de 2024 sem lesz könnyű

agrarszektor.hu2024. január 24. 12:01

Együttműködési megállapodást írt alá az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen az MBH Bank és a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) Budapesten. A partnerség legfőbb célja, hogy a magyar agrárium legjelentősebb finanszírozója és a hazai gépgyártók szakmai szövetsége közösen segítse elő, hogy minél több magyar gyártású gép járuljon hozzá az ágazat fejlődéséhez és versenyképességének növeléséhez. A kerekasztal-beszélgetés során pedig Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2024-ben szeretnének a ló tetejére ülni, '25-ben pedig vágtatni előre. Az pedig már most látszik, hogy 2024 a várakozás éve lesz.

Az együttműködés lehetővé teszi az ágazatban meglévő erőforrások hatékonyabb felhasználását, és elősegítheti az agrárgazdaság jobb alkalmazkodását az agrártechnológia, a mesterséges intelligencia (AI) és a fenntartható gazdálkodás terén. A megállapodás részeként a hitelintézet kedvező és rugalmas banki termékek és szolgáltatások kialakításával segíti a hazai mezőgéppiac további fejlődését. Az együttműködés emellett kiterjed a tudásmegosztásra, a szakoktatásra, valamint a beruházások hatékony megvalósítására is.

A magyar mezőgazdasági gépgyártás rendkívül stabil: termelési értéke tízéves távlatban magasabb, mint a géppiac termelési értéke, mezőgépiparunk emellett jelentős exportőr

- mutatott rá Csanádi Tamás, a MEGOSZ elnöke, hozzátéve, hogy a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek fejlesztéseket is végeznek itt, ami tovább növeli a szegmens agrárgazdaságban és a nemzeti ipar egészében betöltött jelentőségét.

2024 sem lesz sétagalopp a mezőgazdaságnak 

Csanádi Tamás, mint mondta 2022 év végéig bezárólag nagyon erős felívelés volt megfigyelhető a mezőgazdasági gépek és technológia piacán. Ez a 2023-as év elejéig kitartott, majd elkezdődött a lehűlés a már ismert (infláció, magas kamatok, háború, energiaválság stb.) problémák miatt.

2024 valóban a várakozás éve lesz. Mindenkit az érdekel, hogy vajon tényleg lejjebb mennek-e a kamatok, stabilizálódik-e a gabona ára. Nem beszélve a következő 7 éves uniós, támogatási ciklusról, hiszen kérdés, hogy mik lesznek a hazai vetületei.

A szakember elmondta azt is, hogy a mezőgépgyártás kihívások előtt áll: az elmúlt években a környezetben és az éghajlatban végbement változásokra reagálva fejleszteni kell a hagyományos gabona-, olajos- és rostnövények termesztésének technológiáját. De ugyanígy a más növények termesztéséhez, valamint az állattartás bővítéséhez szükséges műszaki megoldásokat is. Utóbbiakat elsősorban a feldolgozóipar igényei szerint. A kerekasztal-beszélgetésen Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a hazai mező- és erdészeti gépgyártás 1,5-2 százalékos piacrésszel rendelkezik az Európai Unióban, ami hozzávetőleg megegyezik a magyar agrár- és élelmiszeripar részesedésével.

Olyan országokkal versenyzünk, mint Dánia, Svédország és Finnország. Távlati cél, hogy a hazai gyártás magasabb szinten kapcsolódjon be az európai értékláncba ezen a téren is. A Vidékfejlesztési Pályázatok megnyílásával hamarosan jelentős mértékű forrás érkezik az ágazatba, és a kedvezményes hitelek mellett ismét egyre vonzóbbá válhatnak a piaci kamatozású termékek is. Fontos, hogy e források felhasználása támogassa a hazai gépgyártás fejlődését.

A MEGOSZ és az MBH Bank egyaránt hangsúlyozta, ahhoz, hogy tartósan javuljon az agrárium helyzete és ellenállóképessége, fenntartható gazdálkodásra, hatékony termelési módszerekre van szükség. Ezekre a kihívásokra a fejlesztések és a beruházások jelenthetik a választ. A mezőgépgyártás kulcsfontosságú a fenntarthatóság, a mesterséges intelligencia és a robotizáció terén. Utóbbiakkal összefüggésben például az ágazatot sújtó munkaerőhiány orvoslásában és a munkaerő hatékonyabb felhasználásában.

2024-ben szeretnénk a ló tetejére ülni, '25-ben pedig vágtatni előre. Ugyanakkor el kell mondani, hogy 2023 roppant nehéz év volt a mezőgazdaság számára, és egyelőre úgy tűnik, 2024 sem lesz sétagalopp

- vélekedett Hollósi Dávid. 

 

Címkék:
agrártámogatás, magyar, termék, fenntarthatóság, agromashexpo, agrárgép, gépgyártás, kamat, mezőgépgyártás, hazai-termék, mesterséges-intelligencia, mezőgéppiac, termékek, megosz,