Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta, hogy a vírus eredete egyelőre ismeretlen, de a szakértők szerint valószínűleg emberi mulasztás állhat a háttérben. A Magyarországon jelenlévő vírustípus megegyezik a szlovákiaival, de eltér a németországitól. A szakember beszélt arról is, hogy betegség rendkívül ragályos, már a tünetek megjelenése előtt 6-8 órával fertőz, és különösen a páros ujjú patás állatokra jelent nagy veszélyt.
Dr. Sótonyi Péter kiemelte, hogy a vírus elleni védekezésben kulcsfontosságú a gyors cselekvés és a szigorú protokollok betartása. Az Európai Unió szabályai szerint tilos a megelőző vakcinázás, a fertőzött állományokat pedig le kell ölni. A szakember rámutatott, hogy a karantén önmagában nem elegendő megoldás, mivel az exportlehetőségek teljes elvesztésével járna. A jelenlegi helyzet kezelését némileg megkönnyíti, hogy ma már kevesebb a háztáji gazdaság, mint az 1973-as járvány idején - mondta el az Állatorvostudományi Egyetem rektora, hozzátéve, hogy a fertőzött telepeken az állatok leölése szigorú protokoll szerint történik, a tetemeket pedig megfelelően kiválasztott területeken földelik el.
A szakember azt is elmondta, hogy az Állatorvostudományi Egyetem azonnal reagált a helyzetre: létrehoztak egy speciális bizottságot, átszervezték az oktatást, és a hallgatók aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben. A rektor hangsúlyozta a hatósági állatorvosi rendszer megerősítésének fontosságát és a megfelelő életpályamodell kialakításának szükségességét.
Dr. Sótonyi Péter jelezte, bíznak benne, hogy az eddig hozott védekezések elegendőek lesznek a járvány megfékezése érdekében. A szakember hozzátette, hogy rengeteg múlik azon, hogy mennyire felelősen gondolkodnak az emberek, és hogy mennyire korlátozzák a mozgásokat, mivel az ország más területein még vannak állatvágások. A professzor rámutatott, hogy a bárányhús ára például 2500 forint volt kilónként, de abban a pillanatban, hogy megjelent a vírus itthon, ez leesett, most kilónként csak 1900 forintba kerül a bárány. Dr. Sótonyi Péter valószínűnek tartja, hogy bizonyos húsok ára csökkenni fog a következő időszakban.












