Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei nagylétszámú sertést tartó telepen a Nébih laboratóriuma június 3-án megerősítette az ASP betegség jelenlétét. Ennek okán dr. Nemes Imre országos főállatorvos haladéktalanul elrendelte a gazdaság lezárását és a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását. Az érintett vállaji gazdaságban a mintegy 3000 sertést számláló állomány felszámolása folyamatban van, valamint a fertőzés eredetének és az esetleges továbbterjedésének felderítésére irányuló járványügyi nyomozás is zajlik - írja a Nébih.
A kitörés körül a hatóság védő- és megfigyelési körzetet jelölt ki, valamint korlátozásokat vezetett be. Az ASP a házi és vadon élő sertések súlyos vírusos betegsége. Az emberre nem jelent veszélyt, ugyanakkor nem gyógyítható és nem létezik ellene vakcina, így a betegség jelenléte jelentős gazdasági károkat okozhat a sertéságazat számára.
A Nébih nyomatékosan kéri a sertéstartókat, kiemelten az ASP fertőzött területen, hogy továbbra is különös figyelmet fordítsanak a járványvédelmi előírások betartására. Kiemelten fontos a telepek zártan tartása, az idegen személyek és járművek belépésének korlátozása.
A fertőtlenítési előírások maradéktalan végrehajtása szintén elengedhetetlen, valamint annak megakadályozása, hogy a házi sertések bármilyen módon érintkezésbe kerüljenek vaddisznókkal akár közvetlenül, akár közvetett módon fertőzött takarmány vagy eszközök révén. A Nébih kéri az állattartókat, hogy amennyiben a sertésállományban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást vagy vérzéses tüneteket észlelnek értesítsék az állatorvosukat.












