Komoly pofonokat kapott a magyar agrárium: mikor lesz már vége ennek?
Az állatbetegségek és az aszály 2025-ben se kímélte a magyar mezőgazdaság szereplőit.
Az állatbetegségek és az aszály 2025-ben se kímélte a magyar mezőgazdaság szereplőit.
A rendezvényen 206 cég képviseltette magát, a résztvevők 20 kiemelt témával kapcsolatban 53 előadó véleményét és beszélgetését hallgathatták meg a szekciókban.
Hiába vannak nehezebb helyzetben a gazdák, a szántóföldi növénytermesztésből nem lehet kispórolni az inputanyagokat.
Szakértők szerint a következő évek kulcsa az alkalmazkodás, a modernizáció és az állategészségügy szerepének erősítése lehet.
Nyáron és ősszel felpörög a döntések lezárása, de addig is lesznek új kiírások – hangzott el az Agrárium konferencián.
A cél az, hogy következő időszakban minden pályázati kiírásnak legyen valamilyen digitális átállást célzó eleme.
Pásztor Szabolcs elmondta, hogy valamivel jobb a helyzet itthon, de nem lélegezhetnek fel a gazdák.
A költséghatékonyság és a tőkeerő segítik a termelőket a piaci ingadozások kezelésében.
Egyik csapás a másik után – kiszámíthatatlan az árrésstop hatása is Magyarországon.
Az ágazatot érő nehézségek ellenére is még mindig jól finanszírozható szektornak számít az agrárium.
A Közös Agrárpolitika reformja kettős hatású: bár a támogatások csökkennek, a tagállamok nagyobb mozgásteret kapnak.
Mutatjuk, miket kell tudni az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagról.
Romló gazdasági környezetben, számos kihívás közepette érkezik a magyar agrofood-szektor legnagyobb fejlesztési lehetősége - mondta Hollósi Dávid az Agrárium konferencián.
Nagy változások a támogatási rendszer jövőjét illetően - az uniós mezőgazdaság versenyképessége forog kockán?
Nézegess képeket az évkezdet egyik legfontosabb agrárrendezvényéről, a kecskeméti Portfolio Agrárium 2025 Konferenciáról.
A mezőgazdasági növénybiztosítások mellett a vagyon- és felelősségbiztosítások pörögnek a legjobban a magyar agráriumban.
A miniszterhelyettes elmondása szerint történelmi léptékű változások zajlanak itthon, amelyek jelentős hatással lehetnek az ágazatra.

A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.