Megjött a friss előrejelzés a magyar földekről: ez most jót tett a növényeknek
Optimális körülmények között fejlődhetnek az őszi vetések az enyhe időjárás miatt.
Optimális körülmények között fejlődhetnek az őszi vetések az enyhe időjárás miatt.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 54 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október utolsó hetében.
Az elmúlt évek bizonytalan körülményei indokolttá teszik, hogy akár új növények felé nyissanak a cégek.
Letarolják a globális búzapiacot a kínaiak, és most már azt is lehet tudni, hogy miért.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 52 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október második hetében.
A legfrissebb előrejelzések szerint a tavalyinál némileg nagyobb lehet idén az ukrán gabonatermés.
Súlyos gondokat okoznak az elszaporodott pockok a Dél-Alföldön, a rágcsálók hatalmas pusztítást végeznek a gabonatáblákban.
Komoly veszteségekre számíthatnak idén a szántóföldi növénytermesztők Ukrajnában.
A 2023-as év terméseredményei Ukrajnában jelentősen elmaradnak a korábbi évek szintjétől.
Ma már egyre több pékségben juthatunk hozzá ökológiai gabonákból, sőt ősgabonákból készített pékárukhoz.
Rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar termelők, ha az EU szabadkereskedelmi megállapodást köt Ukrajnával.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 52 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával szeptember utolsó hetében.
Románia engedélyhez köti és korlátozza egyes mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából.
Elképesztő, hogyan változnak idén az árak a gabonapiacon 2022-höz és 2021-hez képest.
Egyiptom a világ egyik legnagyobb búzaimportőre, arról azonban, hogy hol tart most az oroszokkal való egyezség, nincsenek információk.
A lengyel agrárminiszter jelezte, hogy készek tárgyalni az ukránokkal a gabonaexportról.
Döbbenetes, hogyan változnak idén az árak a gabonapiacon 2022-höz és 2021-hez képest.
Az idei gabonatermés a világon elérheti a 2021-es rekordmennyiséget a FAO szerint.
Egyre gyakoribb, hogy a termelő inkább visszafog vetőmagot az árutermelő táblájából ahelyett, hogy megvenné azt.
Hiába a sok helyen szép termés, az alacsony árak miatt legfeljebb a Dunántúlon látnak idén profitot.

A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.