Megérkezett a kemény fagy Magyarországra: beütöttek a durva mínuszok
Hó ugyan alig van az országban, a reggeli fagyok legalább emlékeztetnek arra, hogy a télbe csöppentünk.
Hó ugyan alig van az országban, a reggeli fagyok legalább emlékeztetnek arra, hogy a télbe csöppentünk.
Gyönyörű fehér ruhába öltözött az ország legmagasabb pontja a pénteki havazás miatt.
A fagypont körüli hőmérsékletek miatt havazás, hózápor alakult ki a Bükk és a Mátra csúcsain.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre tartós, sűrű köd veszélye miatt Magyarországon.
A mai nap során az ország északkeleti részére is megérkezhetnek az első hópelyhek.
A magasban ugyan nincs olyan hideg, se nedvesség, hogy essen a hó nálunk, ennek ellenére néhol ipari havazásnak lehettek szemtanúi.
Tartós és sűrű ködre számíthatnak ma a Dunántúl déli és nyugati területein élő magyarok.
Volt az országnak olyan pontja, ahol hajnalban -16 Celsius-foknál is hidegebb volt.
Vasárnapra megérkezik a lehűlés, több tájegységünkön is fagypont köré, illetve fagytont alá hűl a levegő.
Erős széllel és elszórt csapadékkal érkezik meg a lehűlés november első hétvégéjén Magyarországra.
A fél országban fagypont alatti hőmérsékletet lehetett mérni október 19-én hajnalban.
A jövő héten csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel Magyarországon.
A legalacsonyabb hőmérséklet Lénárddarócon volt, itt -3,1 fokot mutatott a hőmérő.
Több helyen 0 fok alá esett a hőmérséklet, volt, ahol közel -2 fokot mértek Magyarországon.
Ma már sok mediterrán eredetű növényt nyugodtan kint hagyhatunk télen is a szabadban.
Nem sokon múlt az első fagy, a leghidegebb völgyekben súrolta a 0 fokot a hőmérséklet.
A Mohos-töbörben a nyár eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét mérték hétfő hajnalban.
Amíg Zabarban épp csak lementünk 0 fok alá, addig a Bükk-fennsíkon kemény fagyok voltak.
Bár nagyon közel van a hóhatár, de a lelkesebb emberek már hógolyózhatnak a Kékesen.
Újabb hideg reggelre ébredhettünk szombaton, volt, ahol -2, -3 fokos értékek is előfordultak.

Az üzenet egyszerű és jól érthető, megalapozatlansága ellenére könnyen beég az emberek fejébe.
Egyre kilátástalanabb a szántóföldi növénytermesztés jövője, csak rossz és rosszabb megoldások közül válogathatnak a gazdák.
Az előző évek mélyrepülése után a 2026-ban fellendült a traktorok értékesítése Magyarországon.
Egy Somogy megyei házisertés-állományban igazolta a hatóság az afrikai sertéspestis jelenlétét.
Magyarországon tovább csökkent a málnatermesztés, miközben a belföldi keresletet egyre nagyobb arányban importból fedezik.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.