Letarolta a vihar Magyarországot: mutatjuk, hol volt a legkeményebb
Szórják a jeget és ontják magukból a vizet a zivatarok keleten és északon itthon.
Szórják a jeget és ontják magukból a vizet a zivatarok keleten és északon itthon.
Nagyrészt fátyolfelhős, napos idő ígérkezik
A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk
Kora délelőttig a Dunántúlon egyre kevesebb helyen lehetnek záporok, zivatarok
Sok napsütés ígérkezik általában kevés gomolyfelhővel, de az Északi-középhegységben és az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon több gomolyfelhő képződhet, ezeken a tájakon zápor, zivatar is előfordulhat
Széllel érkezik a pénteki hidegfront, de nagy lehűlést nem hoz, csak pár fokkal esik vissza a hőmérséklet, folytatódik a szeptemberi nyár.
Heves esőzésekre és melegre is számítanunk kell a mai nap folyamán Magyarországon.
Napos időre van kilátás gomoly-, keleten fátyolfelhőkkel is
Fokozatosan szakadozik, gomolyosodik az összefüggő felhőzet, és a gomoly- illetve fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható
Napos, gyengén felhős időre számíthatunk, majd a déli óráktól nyugat felől elkezd megnövekedni, késő estétől határozottan megvastagodni a felhőzet
A párásság, köd feloszlása után döntően napos idő várható az ország északkeleti, keleti felén, harmadán több gomolyfelhővel, de arrafelé is csupán néhol alakulhat ki gyenge zápor
A nap első felében az erősen felhős ég mellett az ország keleti felében lehetnek nagyobb felszakadozások a felhőzetben
Alapvetően felhős idő várható, az időszakosan vékonyodó, szakadozottá váló felhőzet mellett inkább csak kevés napsütés lehet
A nap első felében a szaharai eredetű por szűrheti, míg nyugaton a változó vastagságú felhőzet időnként zavarhatja a napsütést, melyből néhol csapadék sem kizárt
Főleg a Dunántúlon és a déli tájakon lehetnek fátyolfelhők a napsütés mellett, amelyet azonban a magasban délnyugat felől érkező szaharai por főként délután már egyre jobban szűrhet
Hideget ugyan nem hoz, péntektől azonban nő a záporok-zivatarok kialakulásának esélye.
Száraz időre és sok napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett
A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos, száraz idő várható
A nyugat felől érkezett vastagabb felhőzet napközben szakadozik, gomolyosodik, közben máshol is gomolyfelhők képződnek, amelyek szétterülnek, így helyenként továbbra is előfordulhatnak erősen felhős időszakok
A jövő hét elején ismét melegedés kezdődik és visszatér a kánikula Magyarországra.

Táplálkozási szempontból nincs olyan, hogy „legegészségesebb hús”, mindnek van olyan tulajdonsága, amely miatt értékes lehet az étrendben.
Az ősz nemcsak a lehulló levelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem a gyepápolás egyik legfontosabb szezonja is.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.
Eddig se volt indokolt eszköz az élelmiszerinfláció ellen, de a legfrissebb adatok fényében végképp nem szól érv a kivezetése ellen.
Egy élő állat szállítása jóval több annál, mint hogy az állatot felrakják egy teherautóra, majd elviszik a rendeltetési helyére.