Ijesztő, amit az időjárás a cseresznyefákkal művelt Olaszországban
Olaszország egyes déli tartományaiban az enyhe ősz miatt virágoznak a cseresznyefák.
Olaszország egyes déli tartományaiban az enyhe ősz miatt virágoznak a cseresznyefák.
Döntően erősen felhős lesz az ég átmeneti szakadozásokkal
A magyarok, a többi európai és amerikai fogyasztóval egyetemben, imádják az őszi szezonban a sütőtököt.
Többnyire erősen felhős vagy borult időben lesz részünk, a nap első felében lehet több, illetve hosszabb felszakadozás
Melegre, lehűlésre, szélre és esőre is készülhetünk a jövő hét folyamán Magyarországon.
A svájci almatermés körülbelül 10%-kal, míg a körte volumene 30%-kal lesz kevesebb, mint 2022-ben.
Tavaszig folytatódik az El Nino jelenség a Meteorológiai Világszervezet szerint.
Az ország délnyugati kétharmadán nagyrészt derült, napos idő várható, de az északkeleti harmadban is fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, kiderül az ég
A tél szerelmesei örülhetnek, hiszen könnyen lehet, hogy a hétvégén már hóval is találkozhatnak.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, újabb csapadékzóna érkezik délnyugat felől, melyből többfelé várható eső, zápor, majd délutántól a Dunántúlon egyre nagyobb területen szűnik meg a csapadék, ezzel együtt nyugat, délnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet
A kukorica több mint 60 százalékát betakarították Zala vármegyében, de az esőzések hátráltatják a munkákat.
A gazdálkodók hangulata gyakran nagyon pesszimista, nem ritkán határozottan félnek 2024-től.
Mindenhol megvastagszik a felhőzet és erősen felhős vagy borult lesz az ég
Anna gazda az időjárás mellett azt tartja a legnagyobb kihívásnak a mezőgazdaságban, hogy nő.
Többfelé lehet esőre, illetve erős széllökésekre számítani a hétvégén Magyarországon.
A pára- és ködfoltok megszűnése után napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 54 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával október utolsó hetében.
Péntektől az időjárás fokozatosan elkezd a naptárhoz igazodni, a továbbiakban novemberi idő várható az országban.
Nyugat felől csökken a felhőzet, az ország nagy részén már napos időre van kilátás kevés felhővel
Magyarországon már évek óta nem volt részünk havas karácsonyban, és ez a jelenség az egész világon egyre jellemzőbb.

Az Alapvetés podcast műsoraiban minden csütörtökön a szakma nagy neveit láttuk vendégül.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
A túlélés kulcsa a hozzáadott érték növelése és a beruházások felgyorsítása lehet.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Bár az elmúlt években komoly drágulás volt megfigyelhető a ponty árában, idén a tavalyihoz hasonló árakra számíthatnak a vásárlók.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.