Még nincs vége: újabb fagyra készülhetünk
Már április 9-én is komoly fagyok voltak Magyarországon, de a következő nap még durvább lehet.
Már április 9-én is komoly fagyok voltak Magyarországon, de a következő nap még durvább lehet.
Az átlagosnál enyhébb tél miatt idén anyák napja helyett már húsvétra kivirágzott az orgona.
A legfrissebb előrejelzések szerint péntek hajnalban akár -5 Celsius-fokos hidegek is lehetnek
A Dunántúlon többnyire derült idő várható, míg a keleti, illetve a középső tájakon gomolyfelhők képződnek - illetve érkeznek északkelet, észak felől - , amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek
Franciaországban a gyenge kereslet egyelőre alacsony árakat és tartós piaci nyomást okoz.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei március elején összesen 130 fészket helyeztek ki a Duna mellékágaiban és öblözeteiben.
A szél többfelé enyhítette az éjszakai lehűlést, de a szélcsendesebb középső tájakon és az északi völgyekben így is fagyos hajnalra ébredhettünk.
A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható
Az európai piacokra egyre nagyobb mennyiségű szamóca érkezik nemcsak Spanyolországból, hanem Olaszországból, Görögországból és Hollandiából is,
A gyümölcsösök jelenleg virágzásban vannak, ezért a növényvédelmi beavatkozások során kiemelt figyelmet kell fordítani a méhek védelmére.
A spanyolországi ellátási problémák növelték az árakat Európa-szerte az uborka esetében.
Sok helyen csípősek lesznek a következő reggelek, a virágzó, bimbózó fák pedig könnyen károsodhatnak a hidegben.
Több helyen is megjelentek a reggeli fagyok, volt, ahol mínusz 5 fok alá zuhant a hőmérséklet.
Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen
A következő napokban nem várható számottevő eső Magyarországon, a hét második felében viszont komoly fagyok jöhetnek.
A meteorológiai szolgálat a széllökések veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország északnyugati részére.
Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani
Országos átlagban is 20 Celsius-fok volt a hét utolsó napján kora délután a hőmérséklet.
Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik hazánkban, egy időre búcsúzhatunk a tavasztól.
Az év harmadik hónapjáról készített elemzés alapján a középhőmérséklet országos átlagban 2,47 fokkal meghaladta az 1991-2020-as évek átlagát.

A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A világítás érdemben befolyásolja a tojástermelést és az állatok viselkedését is.
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, amellyel ismét növekedési pályára állt.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.