Veszélyes időjárás jön Magyarországon: csak ez a 3 megye úszhatja meg
Az ország középső része kivételével minden vármegyére figyelmeztetést adtak ki a sűrű, tartós köd miatt.
Az ország középső része kivételével minden vármegyére figyelmeztetést adtak ki a sűrű, tartós köd miatt.
Az ország jelentős részére figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt, jó lesz vigyázni.
Most még szép, tiszta az idő, de idővel egyre jobban felhalmozódnak majd a légszennyező anyagok.
A következő napokban is igazolódni fog, éjszakánként egyre nagyobb területre terjed ki a ködtakaró.
Szerda hajnalban már többfelé ködössé vált a levegő és sokfelé gyengén fagyott itthon.
Volt az országban olyan térség is, ahol november 3-án reggelre már félhavi csapadékmennyiség esett le.
Felhős és az megszokottnál jóval hidegebb idő várható erős széllel a jövő héten.
Napközben már nyoma sem lesz az ősznek, napos, nyárias melegben lesz részünk, nem úgy, mint hajnalban.
A hajnalok frissítőek lesznek, de napközben jellemzően száraz, nyárias idő várható a hétvégén.
Ködös, szürke reggelre ébredt Edelény, Ózd, Salgótarján térsége, de néhol nyugaton is beködölt.
Csütörtökön esősen, pénteken pedig ködösen indult a reggel a Dunántúl nyugati tájain.
Hat megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a sűrű, tartós köd és a viharos széllökések veszélye miatt.
Ma már kevesebb helyen indult ködösen a reggel, délután viszont hidegfront érkezik.
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a tartós és sűrű köd miatt Magyarországon.
A hét elején még borult, párás, ködös idő várható, majd feltámad a szél, és melegedés kezdődik.
A hidegfront mögött beáramló hideg levegőnek köszönhetően a gyengén szeles, szélvédettebb Dunántúli tájakon -9, -7 fok is előfordult.
A tartós, sűrű köd miatt az ország felére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
A ködös területeken ónos szitálás sem kizárt, több megyére figyelmeztetést adtak ki otthon.
Csendes, ködös és jellemzően borult idő várható az év utolsó hétvégéjén Magyarországon.
Az Északi-középhegység tágabb környezetében, illetve az Alföldön nagy területen képződött ködre kell ma készülni.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.