Szijjártó újabb nagy beruházást jelentett be

agrarszektor.hu
Összesen 836 millió forintos támogatást nyújt a kormány a zalaegerszegi Zalaco Sütőipari Zrt.-nek. A cég 4 milliárd forintos beruházást hajt végre.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Zalaco beruházása háromszorosára bővíti a termelési kapacitást - közölte a beruházásbejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Két - összesen 2500 négyzetméternyi - termelőcsarnok és 1500 négyzetméteres raktár épül, és 150 új munkahelyet is teremtenek 2020-ig. A 4 milliárdos beruházáshoz 836 milliós támogatás társul.

A vállalat már évekkel korábban elérte termelési kapacitásának felső határát és terjeszkedni kíván a szomszédos országokban is - mondta Berta László, a vállalat vezérigazgatója. A cég nettó árbevétele 2015-ben megközelítette az 5 milliárd forintot, 2016-ban elérte az 5,6 milliárdot, tavaly pedig - a vezérigazgató közlése szerint - meghaladta a 7 milliárdot. A társaság több mint 550 munkavállalót foglalkoztat, mintegy 60 magyarországi üzletében négyszázféle terméket értékesít, évente 7 millió kilogramm kenyeret készít.

A kormány beruházásösztönző programjában tavaly ezek az élelmiszeripari cégek szerepeltek.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?