Nincs mese, ezt rengeteg magyar gazdának meg kell lépnie, különben baj lesz

agrarszektor.hu2023. december 18. 11:01

Az üvegházhatású gázok (ÜHG) globális kibocsátásának közel hetedéért az állattenyésztés felelős, ami főként az emésztésből eredő gázokból, a trágyakezelésből, a takarmánytermésből és az energiafogyasztásból ered. Az állattenyésztésben keletkező üvegházhatású gázok legnagyobb részét, kb. a felét pedig a metán teszi ki. Éppen ezért a mezőgazdaság fenntartható működésének egyik alapja az ÜHG csökkentése, ehhez viszont ismerni kell az adott gazdaság kibocsátását.

A K&H-nak az Agrárközgazdasági Intézettel közösen létrehozott agrár-szén-dioxid-kalkulátorával már azt is ki lehet számolni, hogy mekkora karbonlábnyoma van az adott állattenyésztő gazdaságnak, így erősítve tudatosságukat és segítve a zöldgazdaságra való átállást. A KSH 2023-as felmérésének előzetes adatai szerint Magyarországon az összes mezőgazdasági vállalkozásokon belül az állattenyésztők aránya 14 százalékot tesz ki. A K&H agár-hitelportfólióban ez az arány az országos átlagnál jóval magasabb, 43 százalék - írja a Világgazdaság,

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) 2013-as, legszélesebb körben alkalmazott becslése szerint az állattenyésztés felelős az ÜHG globális kibocsátásának 14,5 százalékáért. Ennek a metán teszi ki a legnagyobb részét a maga 44%-ával, a fennmaradó rész szinte egyenlő arányban oszlik meg a dinitrogén-oxid és a szén-dioxid között (29 és 27 százalék). A gazdaságok karbonlábnyomának csökkentése tehát nagyon fontos feladat, de ehhez elengedhetetlen, hogy a pontos számokkal tisztában legyünk. A kulcs az alkalmazkodáson van, a pontos számok ismeretében pedig már célzottan el lehet indulni a csökkentés útján. 

Tapasztalataink szerint ez az adatalapú megközelítés még hiányzik a hazai gyakorlatból, ezért kibővítettük az ingyenesen elérhető agrár-szén-dioxid- kalkulátorunkat, hogy az állattenyésztőknek is jó kiindulási alapot tudjunk biztosítani a számszerűsítéshez

- hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H agrárüzletágának vezetője. 

Címkék:
agrár, fenntartható-mezőgazdaság, metán, nak, kibocsátás, üvegházhatás, trágya, állattenyésztő, szén-dioxid, mezőgazdasági, üvegházhatású-gáz, szén-dioxid-kibocsátás, metánkibocsátás, állattanyésztés,