Cukkini

A cukkini a mai konyha egyik kedvelt alapanyaga, amit sokan termesztenek saját kertjükben is, és szívesen iktatják be az étkezésekbe.

A többi zöldséggel ellentétben eredetéről és történetéről nem lehet sokat tudni, de vélhetőleg egy melegebb éghajlatú országból származhat. Ráadásul nem is ré fedezhették fel, hiszen körülbelül 30 évvel ezelőtt megjelent külföldi szakácskönyvek még nem említették meg.

Termesztés és ápolás

A kedvelt zöldség a kabaktermésű növények családjába tartozik – éppen úgy, mint például a sütőtök, a patisszon vagy az uborka. Erőteljes növekedésű növényről van szó, indákat pedig nem fejleszt. Hasonlít az uborkához, de közelebbről megvizsgálva rögtön rájöhetünk, hogy mit is tartunk a kezünkben. A talajra nem túl igényes, a legfontosabb az, hogy elegendő tápanyaghoz jusson, emellett fagyérzékeny és melegkedvelő is. Mondhatni, hogy élelmes növény, hiszen akár még a száraz talajból is képes felszívni a vizet a bojtos gyökereivel. A fejlődés kezdeti szakaszában szükséges öntözni, arra viszont figyeljünk, hogy ha tehetjük, akkor minden évben más helyen termesszük a kertben.

Mivel nagyon érzékeny a hidegre, lehetőleg az év 100. napjánál korábban semmiképp se vessük el a magjait. Tenyészideje egyúttal rövid, és későn is kezdi el érlelni a gyümölcseit, éppen ezért célszerűbb palántákat nevelni belőle. Tágas helyre van szüksége, készítsünk úgynevezett fészkeket számára úgy, hogy az ősszel felásott talajból - egymástól egyméternyi távolságban – emeljünk ki néhány kapavágásnyi földet. A keletkezett gödörbe 2-3 kilogramm istállótrágyával összekevert komposztot tegyünk, és húzzuk rá vissza a földet. Ebbe a fészekbe elültethetjük a palántákat, majd alaposan locsoljuk meg.

Betegségek és kártevők

A bokrok környékén fontos a rendszeres kapálás és a gyomlálás is. A cukkini kevés ellenséggel bír, a meztelencsigák viszont előszeretettel „lődörögnek” körülötte, nyáron pedig a lisztharmat is megtámadhatja. Utóbbi ellen úgy védekezhetünk a legegyszerűbben, hogy egészséges magokat/palántákat vásárolunk és az egészséges állapotot a termesztés során is fenntartjuk. Ha mégis fertőzött lesz, akkor minden fertőzött részt el kell távolítani, ritkítsuk a növényzetet és a probléma megszüntetéséig ne alkalmazzunk trágyát sem. Számos vegyszert lehet kapni, de lehetőleg törekedjünk a természetességre is, szódabikarbónából például nagyszerű szer készíthető. A folyamatos védelemért 7-14 naponta használjuk újra, ha pedig mégis vegyszerhez nyúlunk, akkor az alkalmazást és a betakarítás előtti várakozási időszakot illetően mindig tartsuk be a címkén szereplő utasításokat! A meztelen csigákat pedig egyszerűen kézzel is összeszedhetjük.

Vissza a fogalmak listájához

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum