Házibivaly

A házibivaly eredetileg Ázsiából származó, Magyarországon őshonos párosujjú patás állat. Elsősorban igavonásra használták, de tejét és húsát is felhasználják.

A házi vízibivaly (Bubalus bubalis) az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak családjába és a tulokformák alcsaládjába tartozó faj. Egyéb nevei: vízibivaly vagy házibivaly. Magyarországon a bivalyok törvényileg védett őshonos állatoknak számítanak. A bivaly hármas hasznosítású állatfaj, melynek elsőrendű feladata a vontatás volt, ugyanis igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására, valamint termőföldek feltörésére használták. Ezen kívül a tejét és a húsát is hasznosítják. A bivalytejből többféle sajt is készül, mint például a mozarella, a cheddar és a feta.

A házibivaly életmódja

A házibivaly igénytelenebb állat még a magyar szürke marhánál is, mivel megeszi a sziki kákát, a nádat a szittyót és a mocsári füveket és edzett a gümőkórral szemben is. A szarvasmarhánál nyugtalanabb, félénkebb, gondozójával szemben azonban engedelmes és jóindulatú. De kevesebb veszedelmesebb állat létezik a felingerelt bivalybikánál. Igaz, általában csak akkor támad, ha sarokba szorítják.

A házibivaly előfordulása

A házibivaly Indiából, Dél-Ázsiából, valamint Kínából származik. Ázsián kívül azonban nagy számban tartják Európában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában, illetve Afrika egyes országaiban. Alaktanilag és viselkedésileg két típusa különböztethető meg: Indiában és nyugatra a folyami vízibivaly, valamint Asszámban, Dél-Ázsiában és Kínában a mocsári vízibivaly.

A házibivaly táplálkozása

A házibivalyok a szárazföldi és vízinövényeken élnek. Áradások, árvizek idején a víz alatt legelnek, fejüket a víz fölé emelve. A zöldtakarmányokat széles körben használják intenzív tejtermelésre és hízlalásra. A lehetséges takarmányok közé tartozik - egyebek mellett - a lucerna, a banán, a manióka, a kukorica, a zab, a földimogyoró, a cirok, a szójabab, a cukornád, és a répa levele, szára vagy nyesedéke. A bivalyok megeszik sziki kákát, a nádat a szittyót és a mocsári füveket is.

A házibivaly fajtái

Korábban számos vita folyt arról, hogy a vad vízibivaly (Bubalus arnee) és a házi vízibivaly egy fajt alkot-e, vagy külön fajoknak tekinthetők. A két bivalyt az őstulok és szarvasmarha mintájára, manapság a legtöbben külön, önálló fajnak tartják, de még nem mindenki.

A házibivaly szaporodása

A mocsári bivalyok általában idősebb korban válnak szaporodóképessé, mint a folyami fajták. Egyiptomban, Indiában és Pakisztánban a fiatal hímek 3,0-3,5 éves koruk körül párosodnak először, de Olaszországban már 2 éves korukban is használhatók. A sikeres párosodás 12 éves korig vagy még idősebb korig is folytatódhat. Egy jó folyami bivalyhím egy év alatt 100 nőstényt is megtermékenyíthet. A párosodásra erős szezonális hatás érvényesül, a hőstressz csökkenti a libidót. A vemhesség 281-334 napig tart, de a legtöbb jelentés 300 és 320 nap közötti tartományt ad meg. A mocsári bivalyok egy-két héttel tovább hordják borjaikat, mint a folyami bivalyok. Nem ritka, hogy a vízibivalyok még 30 éves korukban is jól dolgoznak, és olyan eseteket is feljegyeztek, amikor a munkaképes életkor elérte a 40 évet.