
Már ilyen munkást is nehéz találni a földekre: mi lesz így sok gazdasággal?
Az inputanyagok ára, a csökkenő felvásárlási árak és a csapadékhiány az idei évben is megnehezíti a gazdaságok életét.
A nyár végén érő őshonos húsos som régóta kedvelt növény Magyarországon. Nyersen is fogyasztható, jelentős a C-vitamin és a karotin forrás, ezért kiváló immunerősítő.
Általában a napos domboldalakat, erdőszéleket kedveli, gyümölcse savanykás, kellemes ízű. Nem véletlen, hogy a belőle készített gyümölcslé, lekvár drága a piacokon. Az ovális alakú, világos piros sombogyók még keserűek, ezért célszerű a már lepotyogott, teljesen beérett, mélyvörös terméseket gyűjteni. Virágait tavasszal a méhek, termését ősszel a madarak fogják látogatni, tehát az év minden időszakában lesznek vendégei a kertnek a cserje körül. A som termését aszalva, lekvárként, befőttként, borként, sőt még pálinkaként is fel lehet dolgozni. Azt viszont mindenki tartsa szem előtt, hogy nyersen nagyon kemény húsú, valamint igen savanyú is, hiszen magas a C-vitamin tartalma.
A húsos som termesztése és ápolása
Nagyon fontos a helyválasztás, mivel a 3-7 méter magasságot is elérheti a húsos som az évek alatt. Ebből adódik, hogy nem célszerű ablakok vagy ajtók elé ültetni, mert a későbbikben zavarhatja a kilátást vagy a közlekedést. Ez a díszcserje napos, félárnyékos helyen érzi legjobban magát, árnyékos helyre ültetve arra kell számítani, hogy a termésnevelés elmarad. A laza, jó vízáteresztésű talajokat kedveli, de a városi környezetet egyaránt jól viseli. Ültetés után a gyökérképződés elősegítése érdekében alaposan öntözzük meg a bokrot. Mivel som egy rendkívül igénytelen növény, a továbbiakban sem lesz sok gondunk vele, kártevőkkel, betegségekkel szemben ellenálló, tehát minden kertbarátnak erősen ajánlott.
Mindenekelőtt a legfontosabb kelléket kell beszerezni, ami nem más, mint a metszőolló. Fontos, hogy csak jó minőségű, éles eszközzel lehet tiszta, sima metszlapot készíteni. Két időpontban is el lehet kezdeni a som metszését: késő télen vagy kora tavasszal. A tavaszi metszés jobb lesz a som fejlődése céljából, mivel így hosszabb ideje lesz a szép fekete vesszőket kinevelni. A somot erőteljesen vissza kell metszeni, tehát teljesen a föld színéig vissza kell vágni a vesszőket. Az senkit ne riasszon vissza, hogy a magas bokorból alig marad valami, hiszen a metszések helyén rengeteg új vessző fog kihajtani. Ezekből az új hajtásokból fognak nőni a következő téli szezonra a vesszők.
A húsos som betegségei és kártevői
A házi kertekben nevelt húsos som (Cornus mas), a vadon is növő veresgyűrű som (Cornus sanguinea) és a különböző díszcserje som fajok levelein is előfordul a som levélfoltossága. A levélfolt betegségeket sok szakember nem tekinti jelentőseknek, pedig kedvezőtlen hatásuk bizonyított. Azok a kórokozók, melyek csak a leveleken okoznak különböző méretű foltokat, azaz elhalásokat, a levelek asszimiláló, hasznos felületét csökkentik. Ezzel a fás növények rügyfejlődését, a következő évi lombozat kifejlődését befolyásolják, gátolják, jobb esetben csak csökkentik. Dísznövények esetében fontos szempont, hogy díszítő értékük csökken, illetve elvész, az a cél, amiért valójában ültetik.
A somfélék szeptóriás levélfoltosságát több Septoria gomba faj is okozhatja, hazánkban és Európában a Septoria cornicola az elterjedt. A fertőzött leveleken kifejlődő tünetek hasonlóak: kezdetben 1-2, később 3-5 mm es méretű, többnyire kör alakú bordós, vörös szegélyű foltok nőnek, melyeknek közepe vagy barna, vagy kiszürkül. Súlyos fertőzésnél a foltok összefolynak, nagyobb barna elhalásokat idéznek elő. A foltok között a levelek elsárgulnak, és idő előtt lehullanak. A gomba a csapadékos (nyártól őszig tartó) időszakok alatt fertőzi a sombokrokat, utána pedig gyorsan ki is fejlődnek a levélfoltok. A foltokban képződő gomba-spórákat vízcseppek terjesztik, a lehullott levelekről a felcsapódó víz visszafertőzheti a bokrokat. A gomba a fertőzött leveleken telel, ott tartja fenn magát.
Az inputanyagok ára, a csökkenő felvásárlási árak és a csapadékhiány az idei évben is megnehezíti a gazdaságok életét.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat.
Megkezdődött az agrárfinanszírozási szezon az állattartó telepeket érintő pályázati döntések régóta várt első körével.
A díjazott családi borászat már nem először kapott elismerést a szakmától.
Bár a mezőgazdasági géppiac még nem lábalt ki az elmúlt évek visszaeséséből, a jövőt illetően már látszanak a pozitív előjelek.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.