Gyöngytyúk

A gyöngytyúk a sisakos gyöngytyúk faj háziasított változata, az egyetlen hagyományos házi baromfi, amely Afrikából származik. A görögöknél már az i. e. 4. században háziállat volt.

A gyöngytyúk jellemzői és hasznosítása

Magyarországon a gyöngytyúk a 13. században már jelen volt, elsősorban a kolostorok és a főúri vadaskertek tartották díszmadárként. A paraszti gazdaságokban pedig a 19. század végén terjedt el, elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon. A gyarmatosítás egyébként kedvezett a gyöngytyúk elterjedésének világszerte. Így került Kínába, majd Indiába, a rabszolgaszállító hajókon pedig Amerikába. Tenyésztésének virágkora a 20. század első fele volt, ekkor Magyarország is Európa élvonalába tartozott

A gyöngytyúk feltűnő, szép alkatú és színű baromfi. Az apró fejükön lévő sisak a kakasoknál nagyobb méretű. Kétoldali állebenyük fehér, vöröses szélekkel. A gyöngytyúk tollazata általában kékesszürke fehér, apró pöttyökkel. Gyakori a fehér alapszín is, tejfelsárga ezüstfehér pöttyökkel. A tyúkénál finomabb, könnyebb a csontozata. A gyöngytyúk húsa finom, nagyon hasonlít a vadmadarak, például a fácán húsára. Április végén kezd tojni, 60-80 tojást rak. Tojása kisméretű, feltűnő tulajdonsága rendkívül vastag héja, ezért hosszú ideig eltartható.

Azonban van néhány hátrányos tulajdonsága is, ami miatt nem mindenki tartja szívesen. Domesztikációja alacsony fokú, vadmadár-ösztöneit, természetes viselkedési formáit megtartotta. A gyöngytyúk ijedős, olyannyira, hogy minden szokatlan zajra, mozgásra rémült menekülésbe kezd. Hangja kellemetlenül hangos, rikácsoló, ezért hát a gyöngytyúk nem mondható "szomszédbarátnak". Mindezek mellett veszekedős, tartásához nagy térre van szükség, mivel naponta akár 10 km-t is bejárhat. Kitűnően repül, ha pedig nem vigyázunk, hajlamos arra, hogy éjszakára az ólon kívül gallyazzon fel. Ami viszont jó hír, hogy a gyöngytyúk nagyon edzett, kitűnő élelemkereső és rovarirtó. Mindezen tulajdonságai a természetes baromfitartás elsőrendű alanyává teszik.