A Wageningeni Egyetem kutatása szerint egyetlen fiatal fa 10 darab, 20 órán keresztül üzemelő légkondicionálót is kiválthat.
Az európai cseresznyetermelők számára akár két héttel korábban is megkezdődhetett az idei szezon.
A világ élelmiszer-termelése és -eloszlása számos sokkot élt át az elmúlt években.
Számtalan olyan inváziós faj, kártevő került be feltehetőleg fertőzött rakománnyal Magyarországra, amely azóta komoly pusztítást végez itthon.
Újrakezdik a gabonakészletek felhalmozását Norvégiában a különféle válságok miatt.
A dokumentum felülvizsgált iránymutatásokat tartalmaz a mezőgazdasági és erdészeti ágazatokban, valamint a vidéki területeken nyújtott állami támogatásokra vonatkozóan.
Új autonóm bálázási technológiákkal ünnepli 50. születésnapját a New Holland a hengeres bálázásban, amelyek célja, hogy orvosolják a minőségi szálastakarmány-előállítás legégetőbb problémáit.
A szélsőséges időjárási viszonyok miatt megcsappant a gyümölcs, illetve az olajbogyó termelése az olaszoknál.
Napos időben lesz részünk, legfeljebb kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen
Az Európai Unió elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályt, itt vannak a részletek.
Jelentős kárösszeggel indult a viharszezon – a Generali már meg is kezdte a kárrendezést
Brutális hőségre kell készülnünk idén is, ami a párizsi olimpiára is hatással lehet.
Jelentősen emelkedett a dinnye kiskereskedelmi ára Olaszországban az utóbbi időben.
Májusban viharkárok, június elején pedig jégverés is sújtotta az országot, rengeteg bejelentés érkezett.
Nem csak a termelőknek, a vállalatoknak is vállalniuk kellene a fenntarthatóság költségeit egy jelentés szerint.
A szakértő szerint a mezőgazdaságnak alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz, de ez sem lesz elég minden térségben.
A növényi borítottság többek között megvédi talajaink szerkezetét az intenzív csapadékok idején.
Mutatjuk, hogy mit kell tennünk, ha megtetszik egy növény külföldi utazásunk során.
Kevesebb uniós beavatkozást követelnek a lengyel gazdák az EU-tól a szavazás előtt.

Íme öt javaslat, ami javíthatna az EPR-rendszer hibáin.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló rendelet módosításának tervezetét.
A drónos felmérés drasztikusan felgyorsíthatja a biztosítási ügyintézést viharkárok után.
Így lehet egy lepusztult TSZ-területből földi paradicsom.
A szálastakarmány-betakarítás hatékonysága ma már nemcsak a munkaszervezés, hanem a gazdaságok jövedelmezősége szempontjából is kulcskérdés.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.