Előrejelzés tízéves távlatban
A tanulmány a Magyarországot érintő éghajlati kockázatok elemzésére tesz kísérletet a következő tízéves időszakra, kitekintéssel egészen 2050-ig. A politikai döntéshozatal ugyanis nemcsak Magyarországon, hanem általában a világ országaiban nagyon nehezen kezeli azokat az előrejelzéseket, amelyek 80–100 éves távlatban fogalmaznak meg állításokat, de a közeljövőre és a középtávra nem adnak semmiféle támpontot. Valószínűleg emiatt sem vették igazán komolyan – ugyan eltérő mértékben – a világ vezetői az éghajlatváltozással kapcsolatos előrejelzéseket.
Az utóbbi években azonban egyre több éghajlati modell célja, hogy 10 évre előre is tudjon valamit mondani. Ez az elemzés hazai mérési sorokra épül, a HungaroMet 1971 óta vezetett, homogenizált napi adataira, a talajvíz-észlelőhálózat, illetve a vízmércék adatsoraira, majd ezeket veti össze a két hazai éghajlati projekcióval, valamint a következő évtizedre készült nemzetközi évtizedes előrejelzéssel.
A dokumentum alapvető célja, hogy feltárja a mérhető veszélyek és a szakpolitikai tervezési feltevések közötti eltéréseket, kijelölve azokat a területeket, ahol azonnali alkalmazkodásra és szemléletváltásra van szükség.
Túl optimisták a klímamodellek
Az elemzés egyik legfontosabb szakmai megállapítása, hogy
a nyilvános hazai regionális éghajlati modellek eredményei néhány szempontban túlságosan optimisták – a helyzet súlyossága abban is áll, hogy a modellek és a valóság eltérései szembetűnőek.
Négy kulcsfontosságú mutatóban
- a hőmérséklet emelkedésében,
- a 30 °C-ot elérő napok számában,
- a tavaszi fagyok alakulásában
- és a légkör párolgásigényében
a modelleredmények elmaradnak a már ténylegesen megfigyelt, mért értékektől. A hőmérsékletre és a 30 °C-ot elérő napokra a HungaroMet hivatalos projekciója is azt mutatja, hogy a mért adatok meghaladják a modellfuttatások tartományát.
Ennek az egyik következménye lehet, hogy a szakpolitikai döntéshozót megnyugtatják az eddig futtatott modellek eredményei, a másik, hogy előfordulhat, hogy a tervezés olyan alapokkal rendelkezik, amelyeket ki kellene egészíteni, hiszen még a modellsávok „alja” sem jelenthet biztonságos kiindulópontot, azaz
a már megfigyelt tényadatokat kell tervezési minimumként kezelni.
Egyszerűen fogalmazva higgyünk a szemünknek, higgyük el a mérésekből adódó következményeket.
A tanulmányban megfogalmazott fő állítások megbízhatósága három kategóriába sorolható: magas, közepes és vegyes.
- Magas megbízhatóságúak azok a ténymegállapítások, amelyeket hosszú, független hazai mérések támasztanak alá. Így magas a megbízhatósága a modelleket felülmúló melegedésnek, a 30 °C-ot elérő napok szaporodásának, a levegő telítési hiányának, valamint a talajvízkészlet nagy kiterjedésű, a Dunától keletre szinte általános süllyedésének van.
- Közepes megbízhatóságúak a rövid időszakon vagy egyedi eseményeken alapuló megállapítások, mint a 2026-os összetett nyári üzemzavarok tanulságai, a hőhullámokból adódó halálozások számának növekedése, valamint a 2050-re várt 2 °C-os melegedés és az alpesi jégtartalék feleződése.
- Vegyes besorolást kaptak azok a területek, ahol maga a jelenség mérhető, de a pontos okok vagy azok jelentősége az adathiányok miatt nem határozhatók meg tisztán, például a mélyebb rétegvizek süllyedését a mérések igazolják, de az ok tisztázása még várat magára.
A Kárpát-medence az átlagnál gyorsabban melegszik
Az elemzés kitér arra is, hogy a globális keretek is eltolódtak: az emberi eredetű melegedés üteme elérte az évtizedenkénti 0,27 °C-ot, ami a műszeres mérések történetének legmagasabb értéke.
A Kárpát-medence ráadásul a globális átlagnál gyorsabban melegszik, különösen a nyári és a téli időszakban.
2026 nyara történelmi szélsőségeket hozott: a normál csapadék mindössze 36%-a hullott le, így ez lett 1901 óta a legszárazabb és a második legmelegebb nyár hazánkban, miközben ugyanabban az évben −18,3 °C-ot és +42,0 °C-ot is mértek.
Legsérülékenyebb tényező a vízrendszer
A hazai sérülékenység legérzékenyebb pontja a vízrendszer. Annak ellenére, hogy a téli félév csapadékmennyisége az elmúlt évtizedekben nem csökkent (két húszéves időszakot, 1972–1991-et és 2006–2025-öt összevetve 226-ról 255 milliméterre nőtt), a talajvízkészletek ezzel párhuzamosan drasztikusan és folyamatosan fogynak. A Dunától keletre az országos törzskúthálózat mérései alapján a kutak 98%-ában süllyed a talajvízszint, és országosan 2026 augusztusában a kutak 79%-a állt a saját méréstörténeti mélypontján.
A folyamat hátterében a feltöltődés szerkezetének megváltozása áll, azaz a talajvízszint érdemi emelkedését csak a bőséges csapadékú telek képesek biztosítani, ám az átlagos vagy szárazabb teleket követően a korábbi ciklikus helyreállás 2014 óta elmaradt. A Dunától keletre a kutak túlnyomó többségében a vízszint azóta sem érte el a 2001 és 2013 közötti csúcsértékeket.
Ennél is aggasztóbb a lakossági ivóvízellátás bázisát adó mélyebb rétegvizek állapota. Két évtizedes stagnálás után a rétegvizek szintje 2019 és 2026 között évtizedes léptékben 1,67 métert süllyedt. Mivel a tényleges vízkivételek jelentős része jelenleg sincs mérve, pontosan nem dönthető el, hogy a süllyedést az aszály mélyebb rétegekbe gyűrűzése vagy a megnövekedett kitermelés okozza. A szárazodás másik fő hajtóereje a párolgásigény növekedése: a levegő telítési hiánya nyáron 39%-kal nőtt az 1970-es évek óta, amit a modellek szintén nem tudnak teljes mértékben visszaadni, mert a nedvességet csupán a hőmérsékletből becsülik meg.
A vízrajzi szélsőségek a felszíni vizeknél is megmutatkoznak. A Duna és a tiszai mellékfolyók vízhozama 2026-ban rekordalacsony szintre süllyedt, miközben a legalább 20 milliméteres, intenzív esőzéssel járó napok száma emelkedett, ami a kis vízgyűjtőkön a villámárvizek kockázatát növeli.
A vízrajzi változások közvetlen gazdasági és energetikai üzemzavarokhoz vezetnek. Ennek ékes példája volt a 2026-os nyár, amikor a Duna rendkívül alacsony vízhozama és a hűtővíz hőmérsékleti korlátai miatt a Paksi Atomerőmű teljesítményét vissza kellett fogni, sőt az erőmű történetében először fordult elő, hogy a kisvíz miatt egy teljes blokk leállt, így az összteljesítmény 476 megawattra esett vissza.
Egészségügyi hatások
Az éghajlatváltozás egészségügyi hatásai közül a hőségterhelés a leginkább dokumentált láncolat. A 75 év feletti lakosság forró napokban (legalább 35 °C) mért terhelése 2021 és 2025 között a korábbi harmincéves átlag 3,2-szeresére emelkedett. A forró napos nyári heteken a halálozás átlagosan 10%-kal haladja meg az előző évek azonos hetének szintjét, a hatás pedig azonnali.
A hőség okozta halálozási teher döntő része rejtve marad a statisztikákban: 2024-ben mintegy 2300 haláleset volt a hőségnek tulajdonítható, miközben a hivatalos haláloki statisztika mindössze 27 esetben nevezte meg a hőséget halálokként, mivel a hőség a halálesetek többségében nem közvetlen halálokként jelenik meg. A városi hősziget-hatás miatt a belső pesti kerületekben 1996 és 2025 között évente átlagosan 20–21 trópusi éjszaka volt, az országos átlag hétszerese, súlyos terhet róva a városlakók szervezetére.
Gazdasági hatások
A gazdaság egyéb szektoraiban is súlyosak a következmények. A mezőgazdaságban a kukorica a legérzékenyebb a hőségre és a vízhiányra. Az utóbbi években a rendkívüli kiesés a szokatlanul forró nyárhoz kötődött, a termésátlag azonban a tenyészidőszak csapadékával ugyanolyan szorosan függ össze, mint a nyári hőséggel. Békés megyében például a 2010–2019-es 6,7 t/ha 2021–2025-re 4,6 t/ha-ra csökkent, Zalában ugyanekkor nőtt. 2026-ban Békésben az előzetes megyei átlag 1,4 t/ha volt (azaz a 2010-19 átlag kevesebb mint 25%-a); országosan a kukorica termésátlaga az előzetes becslés szerint 3 t/ha körül alakult, a 2022-es 3,4 és a 2025-ös 5,3 után.
A 2022-es aszályban hat fő szántóföldi kultúra terméskiesésének értéke mintegy 2,4 milliárd euró volt, a 2022-es csúcsárakon számolva. A kukorica betakarított területe közben országosan negyedével csökkent. Az idei aszály kárairól még nincs összesítés. Az erdészetben a bükkös klímaosztály területi aránya 5,5%-ról 2,1%-ra szorult vissza.
Mindeközben a gazdasági védettség rendkívül alacsony: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint 1980 és 2024 között az időjárási és éghajlati szélsőségek kára Magyarországon 12,8 milliárd eurót tett ki, de ennek mindössze 4,8%-a volt biztosítva. Hivatalos, naprakész nemzeti kárszámla jelenleg nem létezik, és egy esetleges százéves visszatérési idejű nagy árvíz esetén közel 936 millió eurónyi kár maradna fedezetlenül az állami és uniós tartalékok kimerülése után.
Cselekvési irányok
A 2050-ig terjedő kitekintés alapján a tervezésben legalább 2,0 °C-os globális melegedéssel kell számolni az iparosodás előtti szinthez képest, amit a hosszú élettartamú beruházásoknál egy 2,5 °C-os stressztesztnek kell kísérnie.
A felkészülés során három kockázati sávot kell megkülönböztetni.
- A kedvező sávban a bőséges, feltöltő telek gyakran ismétlődnek, így a vízkészletek fogyása megáll, azonban ez nem képezheti a fejlesztési tervek alapját.
- A tervezési alap sávja a melegedés és a vízkészletek lassú fogyásának folytatódásával számol; a szakpolitikai és infrastruktúra-tervezésnek innen kell kiindulnia.
- Az elfogadhatóan lehetséges legrosszabb eset az összetett stressz sávja, amelyben több egymást követő száraz télre extrém nyári hőség, aszály, folyami kisvíz miatti erőművi visszaterhelés és tavaszi fagykár rakódik rá egy időben. A biztonsági rendszereket és az alkalmazkodási stratégiákat erre az összetett stresszhelyzetre kell méretezni.
A cselekvési irányok terén
- a legolcsóbb és legszükségesebb lépés a hiányzó adatok pótlása, ideértve a párolgás és a vízkivételek teljes körű mérését, ami minden további vízügyi döntés előfeltétele, másrészt a kockázatok sérülékenységi oldali adatainak frissítése.
- A téli félév csapadékát a tájban kell megtartani, a tartósan nem gazdaságos szántóföldeken pedig támogatni kell a művelési ág váltását. Az agrártervezésben a párolgásigényt kell alapul venni, és az aszálykárok utólagos kártalanítása helyett a szerkezetváltás finanszírozásának kellene hangsúlyosabbnak lennie.
- Az energiaellátásban az energetikai és a vízügyi tervezést össze kell hangolni a kisvízi kockázatok figyelembevételével.
- Az egészségügyben a hőségriasztási rendszereket a legveszélyeztetettebb csoportokra – az idősekre és krónikus betegekre – kell fókuszálni, az építészetben pedig kötelező nyári túlmelegedési követelményeket és a burkolt felületek csökkentését kell előírni.
- Végül a pénzügyi szektorban hivatalos nemzetgazdasági kárszámlára és a katasztrófakár-biztosítási rendszer újragondolására van szükség, hogy a gazdaság felkészülten nézhessen szembe a következő évtizedek óhatatlanul bekövetkező éghajlati kihívásaival.
Párbeszéd szükséges
Az elemzés nemcsak egy kockázatbecslési kísérlet, hanem egy segélykiáltás is, amelynek egyik célja, hogy a téma szakértői többet beszéljenek egymással, hogy a különböző nagy kutatóhelyek (például a HungaroMet és a HUN-REN kutatóintézetei) és az egyetemeken zajló munkák több fényt kapjanak, másrészt azért, hogy ezek az erőfeszítések minél megalapozottabb elemzésekkel szolgáljanak a döntéshozóknak.
Párbeszédre hívjuk a szakmát és a döntéshozókat ezzel a nem hibátlan, és különösen nem tévedhetetlen elemzéssel. Ez egy olyan tanulmány, ami a politikai döntéshozatal tervezési horizontján is értelmezhető kitekintés (outlook), kockázatbecslés. Az együttgondolkodás segíthet az új klímatörvény és az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, a következő évek elkerülhetetlen intézkedéseinek minél pontosabb megalapozásában.
A publikációban szereplő állítások és vélemények kizárólag a szerző(k) saját álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség, illetve az Agrárszektort is kiadó NET Média Zrt. hivatalos álláspontjával.
