El kell felejteni a korábbi szabályokat a műtrágya-piacon

agrarszektor.hu2023. november 30. 15:11

Jelentősen csökkentek a műtrágyaárak, a jövő inkább stagnálást vagy drágulást hozhat, igaz, ez utóbbi várhatóan nem lesz jelentős. A felhasználás ugyanakkor várhatóan csökken a korábbi évekhez képest, mert a termelők a mostani terményárak miatt kénytelenek olyan megoldásokat választani, amelyek csökkentik a költségeiket.

Ez a mezőgazdasági termelőknek kedvező változást jelentett, de továbbra is bizonytalanságot okoz, hogy a következő időszakban milyen ártendenciák érvényesülhetnek, illetve ismét jelentős növekedés elé néz-e a piac. A különböző műtrágyák felhasználása minden kategóriában esett, gyakorlatilag lefeleződött a műtrágyapiac a volumeneket tekintve - hangzott el az Agrárszektor konferencia második napján a témában megtartott szekcióban.

A kerekasztal-beszélgetésben a meghatározó műtrágyagyártók és -forgalmazók képviselőinek részvételével mutatta be, hogyan változhatnak a közeljövőben a műtrágyaárakat leginkább befolyásoló tényezők, milyen árviszonyok alakulhatnak ki 2024-ben, illetve milyen kínálattal találkozhatnak a termelők.

Csúcs után visszaesés

A kereslet visszaesett, a műtrágyát legyártották, ezért sem meglepő, hogy a gyárak időnként csökkentik vagy szüneteltetik a termelésüket - mondta el a piaci viszonyokat értékelve Suba Péter, a LogFert Kft regionális tanácsadója. Hozzátette:

A kereskedők megégették magukat a magas áron vásárolt, majd zuhanó árak mellett kényszerértékesített műtrágya miatt – mondta el Simon Péter, a Fertilia Trans Kft. ügyvezetője. A 350 ezer forintért megvásárolt műtrágyából még ma is vannak készletek, amelyeket közel harmadáron tudnak ma értékesíteni a szereplők.

Nyomott árak

A gázárak annak ellenére maradtak stabilak, hogy a tározók már augusztus környékén telítettek voltak, nem volt áresés, igaz, nem is volt erre már nagyon tér – idézte fel Fáy András, az IKR Agrár Kft. üzletágvezetője. Hozzátette:

Arra a kérdésre, hogy mi történne akkor, ha a hazai nitrogén-műtrágya gyártása leállna, Suba Péter felidézte, hogy volt már példa arra, hogy 2022-ben a névleges termelés 65-70 százaléka kiesett a régióban, több országot is ideértve. Ez mégsem okozott műtrágyahiányt - jegyezte meg.

Kőszegi László, a Hőgyészi Agrokémia Kft. tulajdonosa ezzel kapcsolatban elmondta: nem valószínű, hogy a kínálati piac keresleti piaccá változik a meglévő készletek miatt. Aki most bevásárolt, az ugyanakkor nem döntött rosszul, mert nem várható alacsonyabb műtrágya-ár – tette hozzá. Mint elmondta:

Rozsi József, az Agro-Sükösd Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: termelői oldalról különösen kellemetlen, hogy nagyon magas áron vásároltak műtrágyát 2022-ben. Ez rossz döntés volt, de abban a helyzetben kézenfekvőnek tűnt. A terményárak esése miatt azonban most a termelők rossz pozícióban vannak, emiatt várnak az értékesítéssel jobb piaci feltételekre.

Mit hoz a jövő?

A jövőről szólva Fáy András kijelentette: a jelenlegi árszinteknél inkább felfele van mozgástér. Kőszegi László szintén úgy vélte, ha lesz árváltozás, akkor az valószínűleg drágulás lehet. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy a készletek magasak, és a tározók töltöttsége miatt a gázár is alacsony szinten stabilizálódott. Rozsi József gazdálkodóként úgy látta, hogy a műtrágya-árak valószínűleg szinten maradnak, lefelé már nem nyílik mozgástér.

Simon Péter ehhez hozzátette: enyhe emelkedés várható, kisebb kiugrások lehetnek, de ez a tendencia fog érvényesülni. Suba Péter megjegyezte: a piac igényéből az következik, hogy a termelők sem várnak a tavaszi szezonban kiugró áremelkedést, inkább stagnálás lehetséges.

Spórolni kell, vagy a szemléletet váltani?

Rozsi József a beszélgetésben hangsúlyozta: termelőként a felhasználás tervezésekor a terményárak meghatározóak jelenleg, ezekből pedig az következik, hogy inkább műtrágyafelhasználás csökkentése a járható út.

Simon Péter szerint ugyanakkor a termelőknek nem azt kellene nézniük, hogy egy adott összegért mennyi műtrágyát kapnak, hanem azt, hogy egy adott adag műtrágyából mennyi termény lesz. Ebben szemléletváltásra van szükség - tette hozzá.

A Portfolio Agrárszektor 2023 konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Címlapkép forrása: Agrárszektor

Címkék:
növénytermesztés, műtrágya, konferencia, agrárszektor, portfolio-csoport, műtrágyagyártás, agrárszektor.hu, műtrágya-felhasználás, műtrágya-forgalom, műtrágyapiac, agrárszektor-2023-konferencia,