Ezek a csodanövények rengeteg betegség ellen jók: mutatjuk, mire, mit használj

Ezek a csodanövények rengeteg betegség ellen jók: mutatjuk, mire, mit használj

agrarszektor.hu
Kevesen vannak, akik meg tudják úszni betegség nélkül a téli időszakot a téli időszakot. A novembertől márciusig tartó időszak alatt a legtöbbünknek azért sikerül összeszednie legalább egy megfázást, és a tüsszögés, a torokfájás, a köhögés, mind-mind olyan tünet, ami megkeserítheti hétköznapjainkat. Ugyan számos gyógynövény létezik, melyek segíthetnek ezek kezelésében, vagy megelőzésében, de melyek is ezek voltaképp? Mit érdemes egyáltalán fogyasztani, hogyan és mire? Ennek járt most utána a HelloVidék.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Bár a meghűlés, vagy nátha többnyire néhány nap alatt kezelés nélkül is elmúlik, ám vannak olyan hajlamosító tényezők, amelyek fennállása esetén súlyosabb szövődmények is felléphetnek. Mivel a felső légutak heveny vírusos fertőzése következtében alakul ki, a vírusok megtelepszenek a nyálkahártyában, jellegzetes helyi és általános tüneteket okozva - olvasható a HelloVidék oldalán. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács szakemberei szerint, míg a klasszikus őszi-téli betegségekért csak 1-1 kórokozó felelős, a náthát több mint 200 vírusfaj is kiválthatja, ezért történhet meg, hogy egy szezon alatt akár többször is elkaphatjuk.

A nátha jellemző tüneteit mindannyian jól ismerjük: gyengeség, hőemelkedés, orrváladékozás, orrdugulás, könnyezés, tüsszögés, torokfájás, köhögés, fejfájás. Általában néhány nap alatt a panaszok mérséklődnek, majd kezelés nélkül is megszűnnek. Érdemes azért kezelőorvosunkkal beszélni betegségünkről, illetve arról, milyen gyógynövényt érdemes fogyasztanunk lábadozásunk alatt.

Mit tehetünk még a gyógyulásunk érdekében?

Ahogy megelőzésre, úgy a tünetek mérséklésére is alkalmazhatunk gyógynövényeket és gyógyteákat. Bár számos kész gyógynövénytea keverék is megtalálható a boltok polcain, amit meghűléskor javallott fogyasztani, mi magunk is összeválogathatjuk azokat a gyógynövényeket, amik akár önmagukban, akár teakeverékként segítenek a tünetek enyhítésében és a betegség lefolyásának gyorsításában. Melyek ezek?

  • A kamillavirágzatból készült tea a gyulladt torok kiváló öblögetője, a hurutos légutak ellenszere, enyhíti a rekedtséget, fertőtlenít, nyugtatja a szervezetet. Érdemes inhalálni is a kamillateával: a forró gőz belélelgezve oldja a váladékot a légutakban és a kamilla gyulladáscsökkentő hatóanyagai ilyen módon is kifejtik jótékony hatásukat.
  • A hársfavirág forrázata oldja a hurutot, csillapítja a köhögést és csökkenti a torokgyulladást, a hörgők barátja. Izzasztó és enyhe nyugtató hatása is van. Kellemes íze és enyhe hatása miatt kisgyermekek is nyugodtan fogyaszthatják.
  • A bodzavirág teája is izzasztó, de ha inhalálunk vagy gargalizálunk vele, elűzi a náthát, a fülfájást és a rekedtséget is. Enyhe hatású és kellemes ízű a hársvirághoz hasonlóan, keverékben a kettőből különösen jóízű és hatásos forró italt kapunk.
  • A borsmenta torokbántalmakra, megfázás tüneteire elismert gyógymód, fokozza a nyákképződést, csökkenti az orr váladéktermelését. Olaját és a belőle készült teát is használhatjuk. Fontos szabály a borsmenta olaj alkalmazásakor, hogy hat évesnél fiatalabb gyermekeknek nem szabad adni, sem párologtatva, sem a légzőszervek környékén alkalmazva, mert ingereli a légutakat, súlyos esetben fulladást okozhat.
  • A mezei és kerti kakukkfű egyaránt hasznos segítőnk megfázás kezelésében. Köhögéscsillapító, köptető, fertőtlenítő hatása révén a kaukkfű forrázzással készült teája légúti, hurutos megbetegedések ellenszere. Oldja a hörgők görcsét és feloldja a váladékot és rendkívül erős fertőtlenítő.
  • A forró teák után finom és jótékony alternatíva a csipkebogyó tea fogyasztása. Sose forrázzással készítsük, mert a benne található C-vitamin károsodhat. Áltermését öntsük le szobahőméréskletű vízzel, hagyjuk állni és ázni, majd csak ezt követően szűrjük le. Hidegen, vagy langyosra melegítve fogyasszuk: a betegségben legyengült szervezetünket segítjük ezzel vitaminszükségletéhez.

Melyek a köptető hatású gyógynövények?

A gyógynövény szakemberek szerint, az illóolajok (pl. kakukkfű-, eukaliptusz-, menta-, fenyőillóolaj) közvetlen a hörgőkre kifejtett köptető hatásuk miatt alkalmazhatók produktív köhögésben. Az illóolajok zsíroldékony összetevői a bőrön, a légutakon és a gyomor-bél nyálhártyán keresztül is felszívódnak, majd ezt követően a légutakban választódnak ki, ahol csökkentik a légúti váladék viszkozitását. Ez azt jelenti, hogy a sűrűn folyó váladék hígabbá válik, és ezáltal könnyebben ki tud ürülni. Az illóolajok hatóanyagai a tüdő csillóshámjának az aktivitását is fokozzák, így segítik elő a váladék eltávolítását. Az illóolajok nagy része helyi baktérium-, gomba- és vírusellenes hatással is rendelkezik.

A kankalingyökérben és édesgyökérben lévő szaponinok kémiai szerkezetük révén csökkentik a felületi feszültséget, valamint a garat nyálkahártyájának ingerlésével köhögést váltanak ki, így nem csak a váladék viszkozitását csökkentik, de annak eltávolítását is elősegítik. A szaponinok előfordulása a növényvilágban igen gyakori, vízben és alkoholban egyaránt jól oldódnak, de a gyomor-bél rendszerből rosszul szívódnak fel, hosszú távú alkalmazásuk során a gyomor-bél nyálkahártya irritációja léphet fel. A hánytatógyökér (Cephaelis ipecacuanha) hatásért felelős vegyületei kis mennyiségben alkalmazva köptetők, nagyobb adagban azonban hánytató hatásúak.

A köptető hatású gyógynövények közül kiemelkedő jelentőségű a közönséges borostyán (Hedera helix), melynek használata már az ókor óta része az európai kultúrának és tradicionális gyógyászatnak. Légúti megbetegedésekben történő alkalmazására azonban csak az előnyös tulajdonságú hatóanyagainak megismerése után került sor. A borostyán köptető hatása mellett enyhe görcsoldó hatással is rendelkezik. A növény egyik szaponin-típusú hatóanyaga hörgőtágító hatással is rendelkezik, ezért a standardizált borostyánkivonatot tartalmazó készítmények (pl. csepp, szirup) alkalmazása krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedők számára is előnyös lehet. Klinikai vizsgálatok során igazolták, hogy a borostyánkivonat nemcsak a produktív köhögéssel járó hörghurut esetén csökkenti a tüneteket, hanem az olyan kínzó, száraz köhögéssel járó betegségek esetén is hatásosnak bizonyult, mint a szilikózis. A borostyánkivonat alkalmazásának további előnye a többi, hasonló célból alkalmazott szaponin tartalmú kivonattal szemben, hogy kevésbé izgatja a gyomornyálkahártyát, így a gyermekek is jobban tolerálják a borostyán-tartalmú készítményeket. Alkalmazásuk azonban 1 éves kor alatt nem javasolt.

Amire még fontos figyelni!

Meghűlés idején és után, hogy ne essünk egyik betegségből a másikba, fontos a szervezetünk gyors megerősítése: fogyasszunk könnyen emészthető, vitamindús ételeket, sok friss zöldséget és gyümölcsöt. A vitamin-tartalmú étrend-kiegészítők sem elvetendőek, magas hatóanyagtartalmúknál fogva gyors utánpótlást jelentenek szervezetünknek. Megfázás esetén a gyógyuláshoz vezető út fontos része a pihenés is, így eszünkbe se jusson sportolni, de ugyanígy nem ajánlott a szaunázás sem, hiszen a magas hőmérséklet megterheli a szervezetet, így elnyújthatja a lábadozást. Maradjunk a jól bevált nyugalmas teázásnál, abból nem lehet baj. Viszont arra is figyeljünk, hogy, ha tüneteink súlyosbodnak, azzonnal forduljunk orvosunkhoz.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?