Egyre több ilyen növényt ültetnek a magyar településeken: mi folyik itt?

Egyre több ilyen növényt ültetnek a magyar településeken: mi folyik itt?

agrarszektor.hu
A mai nap nemcsak egy ültetésről szól, hanem arról is, hogy közösen formáljuk élhetőbbé településeinket – jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője pénteken a Településfásítási Program kácsi ültetésén. Az Országfásítási Program ötödik ütemében az Agrárminisztérium 21 300 fára bővítette az igényelhető mennyiséget, így 1700 település részesülhet a támogatásból.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Az államtitkár elmondta, hogy az Országfásítási Program eddigi négy ütemében 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, több mint 2,5 milliárd forint támogatással. A kiemelt érdeklődés miatt az 5. ütemben 21 300 fára bővítette az Agrárminisztérium az igényelhető mennyiséget, így 1700 település juthat fához - írja közleményében az Agrárminisztérium.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 39 településen 390 fa kerül a földbe. Cél, hogy 2026 tavaszára 76 ezer, majd 2026 év végére pedig 100 ezer sorfa tegye zöldebbé hazánkat. Az erdősültség növelésével is hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövőhöz – tette hozzá.

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy fa akkor marad erős, ha mélyen gyökerezik – ahogyan egy közösség is összefogással teremthet maradandó értékeket. Ültessünk ma, hogy a jövő nemzedékei is élvezhessék munkánk gyümölcsét!

–  hívta fel a figyelmet.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?