Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
A közlemény szerint a növénybiológiában az elmúlt évek egyik felfutó kutatási témája a stresszt okozó emberi eredetű szennyezések hatásának vizsgálata. A valós, szántóföldi körülmények között a növényekre egyszerre több stresszt okozó anyag hat, és ezeket kombinációban is vizsgálni kell. A stressznek kitett növény ugyanis kevésbé lesz ellenálló más stresszorokkal szemben, ami végső soron a terméshozam csökkenéséhez vezethet.
Az ötéves kutatási programot Feigl Gábor csoportja a lehetséges stresszkeltő anyagok hatásának feltérképezésével kezdi. Azt elemzik, mi zajlik pontosan egy-egy stresszor megjelenésekor a növény szöveteiben, sejtjeiben. A második lépésként olyan innovatív előkezelési módszereket vizsgáljanak meg, amelyek fokozhatják a növények ellenálló képességét a többszörös stresszel szemben. A növényi magok kétféle előcsíráztatását végzik majd el: nanoformátumú szilícium-dioxiddal, valamint a bio primingnak nevezett eljárás során mikroorganizmusokkal kezelik az éppen csírázó magvakat. A magcsírázás folyamatát elviszik egy pontig, és megállítják még mielőtt a csírázás ténylegesen megtörténne, majd visszaszárítják a magot. A szilíciumos kezelés képes lehet a kifejlett növény későbbi stresszválaszának erősségét fokozni.
Az előkezelés során használt mikroorganizmusok később szintén segíthetik a stressztoleranciát. Ezek olyan - nem patogén - mikrobák, amelyek amúgy is megtalálhatók a talajban. A harmadik szakaszban a laboratóriumi kísérleti rendszerekben kapott eredményeket fokozatosan átültetik a mezőgazdasági viszonyok közé. A projekt célkitűzése, hogy a kutatás eredményei hozzájáruljanak a fenntarthatóbb mezőgazdasági gyakorlatokhoz és segítsék a növények ellenálló-képességének javítását szennyezett környezetben. A növénybiológus szerint a kutatás járulékos haszna lehet az is, ha olyan növényfajt vagy növényi folyamatot találnak, amelyet fitoremediációs célra felhasználhatnak az antropogén stresszorok kapcsán.
Az SZTE Biológiai Intézetben régóta kutatják annak a lehetőségeit, hogy szennyeződéseket jobban tűrő növényeket használjanak a talajok és a víz megtisztítására. A nehézfém-tolerancia viszonylag gyakori a növények körében, például a fűzfélék is jól tolerálják a toxikus fémeket. A projekt témáját adó többi új keletű stresszor - mint a mikroműanyagok, a nanorészecskék vagy az antibiotikum-maradványok - kapcsán azonban az ez irányú ismeretek hiányosak, így a toleráns fajok azonosítása, vagy a mezőgazdasági fajok tűrőképességének fokozása fontos eredménye lehet a kutatásnak - áll a közleményben.











