A Fresh-Market.pl mezőgazdasági szakportál szerint Lengyelországban a zöldségárak drasztikus csökkenése egyre nagyobb figyelmet kap: sok lengyel szembesült azzal, hogy a termelők szinte fillérekért értékesítik terményeiket, miközben a boltokban - különösen a nagyvárosokban - az árak gyakorlatilag megegyeznek az előző évi szintekkel. Ez az ellentmondás komoly társadalmi feszültséget generál, különösen akkor, amikor a fogyasztók azt látják, hogy míg az üzletekben a paprika ára meghaladja a 10 zł/kg-ot (913 Ft/kg), addig a közösségi médiában arról olvashatnak, hogy a gazdák 1 zł/kg (91 Ft/kg) áron sem tudják értékesíteni a terményt. Hasonló helyzet alakult ki a burgonya és a vöröshagyma esetében is, ahol a bolti árak 3-4 zł/kg (274–365 Ft/kg) között mozognak, miközben a termelők 20 groszy/kg (18 Ft/kg) áron sem találnak vevőt.

A kialakult helyzet okairól számos, egymásnak ellentmondó vélemény kering a közbeszédben, amelyek közül sok - beleértve politikusok és egyes gazdálkodók állításait is - félrevezető vagy valótlan. A politikai diskurzusban az agrárszektor problémái gyakran eszközként jelennek meg a pártok közötti küzdelemben, ahol nem ritka a téves érvek alkalmazása. Ezek az érvek sokszor a gazdák körében régóta jelen lévő narratívákra épülnek, így könnyen rezonálnak a közvéleményben.

A leggyakrabban hangoztatott ok az import túlsúlya, különösen a Németországból és Ukrajnából származó árucikkek, termények vonatkozásában, amelyet sokan a kormányzati politika következményeként értelmeznek, függetlenül az aktuális hatalmi struktúrától. Emellett szintén gyakori érv, hogy a kiskereskedelmi láncok külföldi tulajdonban vannak, emiatt a hazaival szemben előnyben részesítik az importált termékeket. Harmadik kulcstényezőként a nagy feldolgozóipari vállalatok gazdaellenes beszerzési politikáját említik - ezekre a cégekre szintén jellemző, hogy nem lengyel kézben vannak.

Ezek az állítások azonban gyakran féligazságokon alapulnak, és manipulatívak. Az importra vonatkozó statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy Lengyelországban a behozatal volumene nem mutat jelentős növekedést az előző évekhez képest. Bár egyes időszakokban magasabb, máskor alacsonyabb az import, a lengyel éves termeléshez viszonyítva továbbra általában igaz, hogy alacsony részarányt képvisel (kivételt képeznek a burgonyára vonatkozó adatok, ahol valóban előfordultak kiugró importmennyiségek).

Az import zöldségek és gyümölcsök problémája elsősorban szezonálisan jelentkezik, amikor olyan országokból érkeznek olcsóbb tételek, ahol a betakarítás már javában zajlik, míg Lengyelországban még el sem kezdődött a szezon, vagy még csak nagyon az idény elején járnak. A probléma itt sem önmagában az import, hanem annak tömeges, hamis lengyel eredetmegjelöléssel történő értékesítése.

A kiskereskedelmi láncok esetében valóban előfordul, hogy saját országukból származó termékeket részesítenek előnyben, még akkor is, ha azok drágábbak. Ennek mértéke azonban nem olyan jelentős, hogy önmagában veszélyeztetné a lengyel zöldségtermesztés fennmaradását.

A feldolgozóipari vállalatok beszerzési gyakorlata viszont komolyabb problémát jelent, és ebben a gazdák kritikája gyakran megalapozott. Ennek hátterében az Európai Unió döntései állnak, amelyek vámmentes hozzáférést biztosítottak a lengyel piachoz az ukrán és moldovai termékek számára, miközben ezek az országok nem kötelesek betartani azokat a szigorú előírásokat, amelyek az uniós termelőkre vonatkoznak. Ám még csak ez sem az egyetlen, és nem is a legfontosabb oka a jelenlegi válságnak.

A valódi ok a lengyel feldolgozóipar hanyatlásában keresendő, amely egyre kevesebbet termel, egyre magasabb költségek mellett, és egyre kevésbé versenyképes a nemzetközi piacokon. Ennek hátterében az Európai Unió ideológia-vezérelt gazdaságpolitikája áll, amely a magas energiaárakkal és a mezőgazdasági termelésre vonatkozó korlátozásokkal gyengíti a feldolgozóipari ágazatot.

A termelési költségek olyan mértékben emelkedtek, hogy a feldolgozóiparban már megindult az üzembezárások láncreakciója. Egyes gyárak már bezártak, míg mások úgy próbálnak fennmaradni, hogy csökkentik a hazai alapanyagok feldolgozását, és azt olcsó importtal pótolják. A Lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) feldolgozóipari termelési adatai világosan mutatják ezt a tendenciát. A lengyel feldolgozóipar teljesítménye már 2024-ben is jelentős visszaesést mutatott, ám a 2025-ös év első nyolc hónapjának adatai alapján kijelenthető, hogy ez a tendencia tovább súlyosbodott. A gyümölcslevek gyártása 19%-kal, a fagyasztott zöldségeké 5%-kal, a savanyúságoké 18%-kal, míg a lekvároké 18%-kal csökkent. A fagyasztott gyümölcsök esetében ugyanakkor 10%-os növekedés volt tapasztalható, ami kivételt jelent az általános hanyatlás alól. A legnagyobb visszaesést a pürék és sűrítmények gyártása szenvedte el, 27%-os csökkenéssel.

A gyümölcslevek, pürék és lekvárok piacán már 2025 elején kedvezőtlen folyamatok indultak el, míg a fagyasztott zöldségek esetében a tavaszi hónapok még stabilnak tűntek, azonban a nyár folyamán jelentős visszaesés következett be. Ez a trend azóta is tart, és közvetlen összefüggésben áll a zöldségárak jelenlegi válságával. Az őszi betakarítási időszakban a kínálat hagyományosan a legmagasabb, ugyanakkor a feldolgozóipari kereslet drasztikusan csökkent. A médiában széles körben tárgyalt árzuhanás elsősorban a feldolgozásra szánt zöldségeket érinti, mint például a paprikát, paradicsomot, vöröshagymát és burgonyát. Utóbbi esetében a válság már a frisspiaci szegmensre is átterjedt.

A közvélemény gyakran nincs tisztában azzal, hogy a zöldségfélék jelentős része feldolgozásra kerül, és az ilyen célra szánt alapanyagok ára lényegesen eltér a kiskereskedelmi áraktól - még kedvező piaci körülmények között is, nemhogy válság idején. A feldolgozott paprika és az online áruházakban kapható friss termékek árai szinte össze sem hasonlíthatók egymással.

A helyzetet tovább súlyosbítja egy olyan tényező, amely ugyan nem közvetlen oka a válságnak, de kétségtelenül mélyíti azt. Kénytelenek vagyunk kimondani, hogy ezek maguk a termelők. Sok zöldségtermesztő nem rendelkezik alapvető közgazdasági ismeretekkel sem, és a válságra adott reakcióik gyakran kontraproduktívak. A termékek értékesítése érdekében egyre alacsonyabb árakat kínálnak, gyakran a termelési költségek alá mennek, csak hogy megszabaduljanak az árutól. Ha ez sem vezet eredményre, akkor megnyitják a földeket szabad szedésre, vagy akár ingyen is elajándékozzák a terményt. Ez a gyakorlat azonban tovább gyengíti a már amúgy is törékeny keresletet, hiszen ingyenes áru kerül a piacra, ami torzítja az árakat és ellehetetleníti az értékesítést. A „csak ne menjen kárba” hozzáállás hosszú távon sajnos igen káros – lásd: senki sem látott még olyan autógyárat, amely ingyen osztogatja a járműveit, ha éppen gyengébben muzsikálnak az eladásaik.