Jön a vihar: ebben az 5 megyében lesz a legdurvább ítéletidő

Jön a vihar: ebben az 5 megyében lesz a legdurvább ítéletidő

agrarszektor.hu
Öt megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre Magyarországon zivatar veszélye miatt. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.

A HungaroMet tájékoztatása szerint kedden napközben főként a Dunántúl keleti és déli területein, illetve a Duna-Tisza közén alakulhat ki zápor, kevés zivatar, amelyeket apró szemű jég és szélerősödés kísérhet. Estére megszűnnek a zivatarok. Mindezek miatt több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki mára hazánkban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM