agrarszektor.hu • 2026. július 31. 15:02
Az ország egyik legforróbb és legszárazabb térségében, a Homokhátság déli részén élők a tartós aszály ellenére is elegendő ivóvízhez jutnak a hőségben, az öntözésre és háztartási célra használt fúrt kutakban azonban egyre kevesebb a víz - írta meg a Telex.
Sziráki Krisztián, a Szegedtől 12 kilométerre fekvő, 4700 fős Domaszék polgármestere elmondta: számukra nem újdonság a nyári nehézségekkel való küzdelem. Az ivóvízzel takarékosan bánnak, de az ellátás bőséges, sőt tartalékuk is van, mivel a nagyközség két saját, mélyfúrású kútjából nyeri a vizet. Domaszék vízhálózatát évek óta fejlesztik, a település ugyanis a kertes házba vágyó, Szegedről kiköltöző családok egyik kedvelt célpontja, hiszen autóval csupán húsz percre fekszik a vármegyeszékhely központjától.
A polgármester hozzátette, hogy az idős emberekre és a tanyákon élőkre a hőhullám idején különösen figyelnek az önkormányzat házi segítségnyújtói, a tanyagondnokok, valamint a szomszédok is. Bár néhány évtizede a tanyasiak még ittak az ásott kutakból, ez ma már nem jellemző, és ahol nincs vezetékes víz, máshonnan szerzik be az ivóvizet. Mosakodásra vagy egyéb háztartási célra egyre kevesebben használják a fúrt kutak szűrőkkel megtisztított vizét, ezeket inkább öntözésre tartják fenn. Eközben Domaszéken is évek óta csökken a fúrt kutak vízhozama, mivel a talajvízszint folyamatosan süllyed.
Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere szerint a település saját kútjaiból elegendő ivóvizet tud biztosítani, és nem tart attól, hogy a hőhullám vagy az aszály miatt korlátozni kellene a fogyasztást. A 3700 fős nagyközségben nyolcszáz ingatlan csatlakozik a vízhálózathoz, azonban a lakosság csaknem fele külterületen él, ahol többnyire hiányzik a vezetékes víz.
A tanyákon élők ellátása jóval nehezebb feladat. Ők az utcai közkifolyókról vihetnek vizet korlátlan mennyiségben és ingyenesen, a költségeket ugyanis az önkormányzat fedezi. A Gátéri és a Kissori tanyaközpontban jelenleg is új kutakat alakítanak ki. A belterületen tizenöt közkifolyó üzemel, ahonnan az emberek kannákban viszik haza az ivóvizet, amelyet sokan mosakodásra és háztartási célokra is felhasználnak. Az időseknek a tanyagondnoki szolgálat szállítja a vizet, hőségriadó idején a megszokottnál is nagyobb mennyiségben. Az öt tanyakörzet mindegyikébe 300-400 ingatlan tartozik, az itt élők szintén igényelhetik a víz kiszállítását.
Az elmúlt három évben szinte teljesen elapadtak a 20-25 méter mélyre fúrt kutak. Ezt a polgármester is tapasztalta, akinek a saját kerti kútja idén száradt ki teljesen. Ráadásul már az 50 méteres kutak vízhozama is ingadozik, ami hátráltatja az öntözést és a mezőgazdasági termelést. Papp Renáta információi szerint a szerb határ túloldalán, a királyhalmi tanyáknál is csökkent a mélyebb kutak vízhozama.
Az Ásotthalom környéki tanyákon élők közül egyre többen igényelnék a vezetékes ivóvíz kiépítését, a nagy távolságok miatt azonban ez több tízmilliós beruházást jelentene. Az önkormányzatnak nincs forrása ilyen fejlesztésekre, állami támogatás jelenleg nem elérhető, és a víziközmű-szolgáltató sem vállalja a költségeket. Bár vannak, akik saját forrásból finanszíroznák a hálózatra csatlakozást, a költségek rendkívül magasak, hiszen egy 800-1200 méter hosszú gerincvezeték kiépítése egy tanyasi dűlőút mentén mintegy 40 millió forintba kerül. Ráadásul a hatályos jogszabályok értelmében a magánerőből megvalósított víziközmű-hálózat az átadást követően önkormányzati tulajdonba, illetve a szolgáltató vagyonkezelésébe kerül. A tetemes költségek miatt kevesen vállalják a hálózatbővítés finanszírozását, így a viszonylag egymáshoz közel élő tanyasiak sem tudják megosztani a terheket.
Mórahalmon nemrég készült el a város következő ötven évre szóló fejlesztési terve, amely az ivóvízhálózat bővítését is magában foglalja. Nógrádi Zoltán polgármester rámutatott, hogy a gyógyfürdőjéről is ismert, közel hétezer fős településen a növekvő idegenforgalom és a betelepülők miatt is kulcsfontosságú a biztonságos vízellátás, amelyet jelenleg saját, 240 méter mély kútból oldanak meg. A mezőgazdaság kapcsán a városvezető megjegyezte, hogy az intenzív öntözést igénylő kukorica lassan teljesen eltűnik a homokhátsági szántókról, mivel a tartós aszály miatt a hozama drasztikusan visszaesett. A gazdálkodók jelentős része olyan zöldségfélékre tért át, amelyek rövidebb tenyészidejűek, így a tavaszi, csapadékosabb időszak kihasználásával még nyereségesen termeszthetők.
Az agráriumnak azonban lényegesen több vízre lenne szüksége. Voltak már kísérletek a felszíni vizek Mórahalom térségébe vezetésére, legutóbb például egy Tiszából kiinduló öntözőcsatorna kiépítésével. Arra a kérdésre, hogy az évtizedek óta húzódó, nagyléptékű homokhátsági vízpótlás miért maradt el, Nógrádi Zoltán úgy fogalmazott, hogy a téma túlzottan kényes. A szakemberek régóta vitáznak a megfelelő vízgazdálkodási stratégiáról, rengeteg egymásnak feszülő elmélet és szempont létezik. A polgármester szerint a megfelelő politikai akarat is hiányzott, mivel sokan tartanak ettől a komplex problémától. Hozzátette, országgyűlési képviselőként 2002 és 2014 között ő maga terjesztette a parlament elé az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentéseit a Homokhátság elsivatagosodásáról, ám azóta is leginkább csak elméleti tervek születtek.
Mivel makroszinten eddig kevés előrelépés történt, a térségben megalapítják az Első Vízgyűjtő Önkormányzati Szövetséget, amelynek cselekvési terve már el is készült. A kezdeményezés célja, hogy összehangolja a vízügyi és szakmai elképzeléseket a településfejlesztéssel, a mezőgazdasági termeléssel, valamint a természet- és környezetvédelem szempontjaival. Nógrádi Zoltán szerint ez rendkívül nehéz feladat lesz, mivel a különböző ágazatok érdekképviseletei hevesen támadnak minden olyan döntéshozót vagy kormányzatot, aki érdemi lépéseket próbál tenni az ügyben.
Korábbi sajtóhírek szerint már tavaly nyáron megkezdődhetett volna annak a csatornának a kiépítése, amely a Homokhátság egy kisebb részére, Mórahalom térségébe vezetné a Tisza vizét, azonban ezt a vízpótlási koncepciót is számos kritika érte. Halász Noémi szegedi politikus, aki évek óta foglalkozik a térség vízellátási problémáival, idén tavasszal úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a csatornaépítési projekt érdemben nem haladt előre.
A 2300 fős Ruzsán zavartalan az ivóvízellátás, mivel a település egy fő- és egy tartalék mélyfúrású kúttal is rendelkezik, utóbbit ráadásul még nem is kellett beüzemelni. Sánta Gizella polgármester elmondta, szerencséjükre nincsenek nagy vízigényű ipari létesítményeik. Bár az aszály és a hőség nem akadályozza a helyiek mindennapjait, a kiszáradt növényzet fokozott tűzveszélyt jelent a település környezetében. A lakosok ugyanakkor itt is érzékelik a talajvízszint csökkenését, hiszen az 1970-es években, a háztáji gazdálkodás fénykorában fúrt 15-20 méteres kutak vízhozama drasztikusan visszaesett, sok pedig teljesen kiszáradt. A polgármester tapasztalatai szerint a vizet ma már legalább 45-50 méteres mélységből kell felszivattyúzni. Egy ilyen mély kút elegendő egy háztartás és egy konyhakert ellátására, a nagyüzemi mezőgazdasági termeléshez azonban nagyságrendekkel több vízre és nagyobb teljesítményű kutakra van szükség.
A Homokhátság déli részén fekvő négy településen a békéscsabai központú Alföldvíz Zrt. biztosítja az ivóvizet. A víziközmű-szolgáltató Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegye 138 településén összesen 256 mélyfúrású kútból mintegy hatszázezer lakost lát el. Diós Zsolt, a társaság kommunikációs főmunkatársa hangsúlyozta, hogy bár a kánikula idején 15-20%-kal is megugorhat a napi vízfogyasztás, a megnövekedett igények kielégítése nem okoz problémát, így nincs szükség vízkorlátozásra. Ugyanakkor felhívják a fogyasztók figyelmét a felelős és takarékos vízhasználatra, amely a zavartalan szolgáltatás alapfeltétele.
Szegeden és az agglomerációban a Szegedi Vízmű Zrt. felel a hálózatért. A vállalat mélyfúrású kútjaiból a jelenlegi, napi 34-37 ezer köbméteres fogyasztás közel kétszeresét is képes lenne kitermelni, így a vármegyeszékhely ivóvízellátása nem a Tiszára utalt. A rendelkezésre álló kapacitások azért haladják meg jelentősen az igényeket, mert a rendszerváltást követő évtizedben felszámolták a szocializmus idején működő, nagy vízigényű élelmiszeripari és egyéb feldolgozóüzemek többségét. Ennek köszönhetően Szegeden a legdurvább hőhullámok idején sem fenyeget vízkorlátozás.