Az igazi hideg csak most jön: olyan fagy csap le az országra, amilyen rég volt
A legfrissebb előrejelzések szerint péntek hajnalban akár -5 Celsius-fokos hidegek is lehetnek
A legfrissebb előrejelzések szerint péntek hajnalban akár -5 Celsius-fokos hidegek is lehetnek
A szél többfelé enyhítette az éjszakai lehűlést, de a szélcsendesebb középső tájakon és az északi völgyekben így is fagyos hajnalra ébredhettünk.
2026. március 7-én Zabaron volt legnagyobb a napi hőingás, mérések szerint 27,4 fok.
Az eddigi legcsípősebb tavaszi reggelen több helyen mértek -5 fok körüli minimumokat.
Az előrejelzések szerint kora tavaszias idővel búcsúzik a tél, de a hajnalok még fagyosak lehetnek.
Csütörtök hajnalban nyugat, délnyugat felől beborul az ég, és nyugaton csapadékhullás kezdődik, amely északkelet felé terjeszkedik.
Három naprendszerbeli bolygó és a nagyon vékony holdsarló nyújt majd különleges látványt a nyugati horizont fölött.
Szombat éjjel is folytatódott a lehűlés Magyarországon, durva mínuszok röpködtek.
Rövid, de intenzív hóesés hozott többfelé téli hangulatot a reggeli, kora délelőtti órákban.
Január első napjaiban érkezik a Quadrantidák meteorraj, továbbá egy látványos négyes együttállás is várható.
Fagyos, napsütéses reggelt hozott karácsony második napja Magyarországon, a napokban is durva fagyokra kell készülni.
Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően borult, párás, ködös időjárás a jövő héten is.
Óránként akár 150 hullócsillagot is meg lehet számolni az év várhatóan leglátványosabb hullócsillag-záporát produkáló meteorraj érkezésével.
A hétvégén is folytatódik az enyhe, de jellemzően borult, párás, olykor tartósan ködös idő.
Szerdán délután északkeleten is megszűnik az eső, újabb jelentős csapadék a hét hátralévő részében nem érkezik.
Éjjel a Dunántúl nagy része felett kitisztult az ég, így gyorsan zuhanni kezdett a hőmérséklet.
A hét elejéhez képest szokatlanul enyhe volt a hajnal csütörtökön, de ezután ismét téliesre fordul az időjárás.
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a kezdeményezés még mindig érvényben van.
Hamarosan átlépünk a téli időszámításba, vasárnap hajnali 3 órakor kell 2 órára visszaállítani az órákat.
Néhány tizedfok híja volt csak, hogy megdőljön egy 58 éves rekord Magyarországon ma hajnalban.

Ellátási zavar nincs, de az árak már felmentek és egy darabig ott is maradnak.
Van egy világszerte ismert gyógynövény a gulan, amit az örök élet növényének is neveznek.
Meghiúsulhat az EU nagy terve, a fegyveres konfliktusok bármikor elvághatják a szállítási útvonalakat.
Az időjárási szélsőségekhez való alkalmazkodás a fejtrágyázás során egyre fontosabbá válik.
Az ország búzalisztexportja kissé visszaesett a 2025/26-os gazdasági év első kilenc hónapjában.
A CLAAS XERION 4200 és 5000 TRAC VC modellek univerzális, nagy teljesítményű erőgépek, amelyek kialakításuknak köszönhetően széles körű felhasználásra alkalmasak.