Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2026.10.14. szerda
A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás
A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás
A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel
Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen
Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti határvidéken végig felhős maradhat az ég
Délnyugati irányból beborul az ég, de naposabb tájak az északkeleti megyékben még kora délután is lehetnek
Először északon, késő délelőtt pedig a délnyugati megyék kivételével másutt is elvékonyodik, felszakadozik a felhőtakaró, és általában több órára kisüt a nap
Nyugati irányból megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ugyanakkor keleten még nagyrészt napos idő várható
Alapvetően derült vagy fátyolfelhős, száraz időnk lesz, azonban egy nyugatról kelet felé haladó felhősáv következtében időszakosan lehetnek kissé felhősebb körzetek is
Alapvetően derült vagy fátyolfelhős, száraz időnk lesz
Főként a nap első felében még fátyolfelhők szűrhetik olykor a napsütést, majd a délutáni órákban egyre többfelé csökken a fátyolfelhőzet, kiderül az ég
Változatlanul napos, csapadékmentes időnk lesz, csupán vékonyabb magasszintű felhők lehetnek felettünk
Napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül
Napos idő várható, általában felhőtlen égbolttal, de a Dunántúl nyugati felén és északkeleten fátyolfelhők szűrhetik a napsütést
Legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen, emellett folytatódik a napos, csapadékmentes időjárás
Derült, napos, száraz idő várható
Derült, napos, száraz idő várható
Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi
A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak
Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű

Az idei évben tapasztalt nehézségek ellenére sem rendült meg a magyar termelők bizalma a napraforgóban.
A chiamag és az útifűmaghéj az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az egészségtudatos táplálkozásban.
A doktori fokozattal járó többlettudást a magyar agrárcégek sem értékelik igazán.
Kismértékben csökkent a japán rizstermelés, a kormány által kitűzött célok továbbra is elérhetetlennek tűnnek.
A tojásról szinte mindenkinek a tyúktojás jut eszébe, pedig a piacokon vagy közvetlenül a termelőktől több madárfaj tojásával is találkozhatunk.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.