
Kiderült az igazság a jégkármérséklőről: vége a nagy aszályvitának?
Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
2018-ban az Európai Bíróság hozott egy ítéletet a 2014-ben megszüntetett haszonélvezeti jogok vonatkozásában, aminek végrehajtása a magyar jogalkotót terhelte. Ennek megvalósítása érdekében került benyújtásra a parlamentnek egy törvényjavaslat, ami biztosítja az érintett jogosultak számára, hogy választhatnak, kérik-e a haszonélvezeti jog visszajegyzését – magyarázta Andréka Tamás, az Agrárminisztérium főosztályvezetője a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián. A szakember beszélt arról is, hogy a parlament előtt levő törvényjavaslat hogyan módosítaná a földforgalmi eljárás menetét és a haszonbérleti szerződések vizsgálatát.
Több videó








Elkészült a nyár óta várt akadémiai jelentés, egyértelmű választ adtak a kutatók az elterjedt konteóra.
Gajdos László: 221 milliárd forintot fog vízügyi beruházásokra fordítani a Tisza-kormány.
A megvalósítás üteme messze elmarad a szükségestől, gyorsabb előrelépésre lenne szükség.
Jelentős veszteségekkel szembesülnek a sertés- és tejtermelők, miközben a baromfiágazatban is egyre több jel utal arra, hogy nehezebb időszak következhet.
A 2026-os év válsághelyzetet jelent a mezőgazdaság számára, miközben a termelőket érő károk enyhítésére több támogatási eszköz is rendelkezésre áll.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.