
Zajlik az aratás: az már biztos, hogy terméskiesést hozott a pokoli hőség Magyarországon
A minőséggel és a pontos mennyiséggel kapcsolatban is egyelőre csak várakozások vannak, de a hektáronkénti hozamnak nem használt a kánikula.
Összesen körülbelül 500 ezer hektárt tervez majd integrálni a néhány hónapja alakult Agrolink Zrt. - Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte, itt egy nyitott integrációról van szó, aki akar belép, aki nem, az nem, de a céget a Mészáros Csoport azzal a céllal hozta létre, hogy legyen kapcsolat a vállalkozásai között, ugyanakkor természetesen várják a termelők jelentkezését is.
Több videó






A minőséggel és a pontos mennyiséggel kapcsolatban is egyelőre csak várakozások vannak, de a hektáronkénti hozamnak nem használt a kánikula.
A zöldségek mellett általában dísznövények is találhatók a kertekben, amelyek közül némelyik virága ehető.
Az aratási időszak a mezőgazdasági év egyik legintenzívebb és egyben legkockázatosabb időszaka.
A boltokban kapható élelmiszerek szinte mind megfelelnek a vonatkozó előírásoknak.
A takarmány előállítása, a betakarítás és az energiaárak olyan terhet jelentenek, amelyet egyre nehezebb ellensúlyozni a bevételi oldalon.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.