
Itt a fordulat: olyan dolog történt a traktorokkal itthon, amilyen már rég volt
2023 májusában a magyar gazdák 34 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Az Agrárszektor Konferencián több szakmai díjat is kiosztunk, amelyek a kiemelkedő agrárgazdasági teljesítmények elismeréséül szolgálnak. A szektor jutalmazott szereplői az Év női agrárvállalkozója díjat, az Év fiatal agrárszakembere díjat, az Év kertészete díjat, az Év állattenyésztője díjat, az Év növénytermelője díjat, az Év agrárinnovációja díjat, az Év agrárberuházása díjat, illetve az életmű jellegű elismerésként alapított Portfolio Agrárgazdaságért díjat vehetik át.
Az elismeréseket rangos szakmai zsűri ítéli oda. A zsűri tagjai: Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója (felkérés alatt), Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Kerezsi Miklós, a Hodler Capital ügyvezetője, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója, Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója, Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító-tulajdonosa.
A díjakra a hazai agrárgazdasági élet bármely szereplője pályázhat, illetve javasolhat jelölteket. A nevezésekhez pályázati űrlapot kell kitölteni, amely az alábbi linken tölthető le:
https://portfolio.hu/portfolio/uploads/portfolio/Agrardijak2022_nevezo.pdf
A nevezéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mailre kell beküldeni 2022. július 31-ig.
A díjakat az Agrárszektor Konferencia november 30-i szakmai programja után, ünnepélyes díjkiosztó keretében adjuk át.
2023 májusában a magyar gazdák 34 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Itt a nyár, sok finom zöldséget termeszthetünk, ráadásul még kert sem kell hozzá.
Vegyes a kép a legnagyobb boros cégek tavalyi eredményeinél, Csányi borászata félmilliárdos mínuszban.
Az autonóm mezőgazdasági gépek hatékonyak, és gyógyírt jelenthetnek a munkaerőhiányra is.
A klímaváltozás jelentősen átalakítja a felhozatalt, tör előre Anglia és a Balkán is.
Telematikai eszközök segítségével megvalósíthatóvá válik, hogy a szervizszerelő az első kiszállás alkalmával javítási megoldásokkal és a megfelelő alkatrészekkel érkezzen a géphez.
Napjaink bőséges adatforrásai ellenére a mezőgazdasági gépek beszerzése még mindig elképzelhetetlen a kiszemelt típus gyakorlati tesztelése nélkül.
A mondás szerint élelmes ember a nehézségben is képes meglátni a lehetőséget. Ragó Zsolt kitart amellett, hogy az innovatív mezőgépekkel az ágazatnak igenis van jövője.