JÖVŐ HÉTEN AGROFOOD 2024 ÉS AGROFUTURE 2024 KONFERENCIA | KOMBINÁLT JEGGYEL 50% KEDVEZMÉNNYEL!
Az AgroFood 2024 konferencián előadóink között lesz Nobilis Márton, Hollósi Dávid, Gyuricza Csaba, Giacomo Pedranzini és Ruck János is!
Az AgroFuture 2024 konferencián előad Feldman Zsolt, Hadászi László, Nemes Imre, Petri Bernadett és Vajda Péter is!
Regisztráció most 15% kedvezémnnyel, kombinált jeggyel, az AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
Tetemes károk keletkeztek 2017-ben is a mezőgazdaságban - áll a Generali közleményében. Tavaly például a jégeső egy baranyai gazdaságnak 100 millió forintnyi kárt okozott, Borsodban pedig két mezőgazdasági üzem hasonló okokból együttesen több mint 120 millió forint kártérítést kapott. Emellett Bács-Kiskun és Szolnok megyében is komoly jégkárokkal kellett szembenézni, és e területeken is jelentős, 50 millió forintot meghaladó kifizetések történtek.
A gyümölcstermelők számára főként tavaszi fagyok okoztak károkat a közlemény szerint. A hagyományosan almatermelő Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében több 10-20 millió forintos kárt is térített a biztosító. Ezek mellett milliós károkat okozott a tűz, a vihar és a téli fagy is a termelőknél.
A növényeken túl bebizonyosodott, hogy az állatállományokat, az erdőket és egyéb mezőgazdasági vagyontárgyainkat is fokozottabban kell védeni. A viharos szél súlyos károkat okozott a mezőgazdasági épületek tetőszerkezeteiben, és jelentősen nőtt a villámcsapások miatti túlfeszültség okozta károk darabszáma és kárértéke is. A társaság tavaly csaknem 1500 mezőgazdasági kárt térített meg.
A NASA kutatásai szerint 2016 februárjában a globális földfelszíni átlaghőmérséklet 1,35°C-kal magasabb volt az 1951 és 1980 között mért átlagnál. Nem véletlen, hogy a World Economic Forum globális kockázatokat taglaló éves riportja is azt tartja a következő 10 év legnagyobb problémájának, hogy nem leszünk képesek mérsékelni a klímaváltozást, illetve megfelelően alkalmazkodni hozzá. A mezőgazdaság is egyre inkább ki van szolgáltatva a szélsőséges időjárási jelenségeknek.